Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok

szata. Hogy milyen eredménnyel, az ma már mindenki előtt világos. És most Budapesten rendeztük meg a vadászati világkiállítást. A különbség óriási. Akikor - Düsseldorf ban -, hogy úgy mondjam, feketén vettünk részt, most pedig mi rendezzük és rólunk <bes2él a viliág. Hogy életemre mért hatott döntően aiz 1954. évi düsseldorfi kiállítás? Elmondom.

A kiállítás után a résztvevő nemzetektől - 23 vagy 24 nemzet volt jelen — kedves meghívást kaptam; látogassak el hozzájuk, ismerj'em meg vadászati viszonyaikat. A rendezőség pedig egy igen vastag borítékot nyomott a kezembe. Azt mondták, kitűnően végződött anyagilag is, erkölcsileg is a kiállítás, itt a köszönet. Nagyon megköszönték, nem mondom, mert ebből a pénzből eleget tehettem az Egyiptomba és Kelet-Afriik-ába szóló meghívásoknak.

Egy zebrát egy fűkunyhóért- Kittenlbargar vágyaival, KSttenbarger nyomdokain?- Igen, hiszen -ahogy az előbb is kifejtettem, a legfőbb vágyam volt Afrikába m-enn-i. Megérkeztem először Alexandriába, majd onnan Kairóba utaztam. Egy hónapig voltam Egyiptomban vendég. Megmutatták -a Nílus deltájának vadászati lehetőségeit, elvittek rezervátumokba, s nem akart a vendágszeretésnak se vége, se hossza lenni, pedig -allékor már tűkön ültem. Délre, csak délre! Régi vágyam és álmom Kelet-Afrika volt, áhíova el is jutottam. Az -akkori viszonyok között -a ném-et útiokmiányokkal utazókat nem fogadták nagy üdvrivalgással. Az első hetek nem is voltak valami rózsásak, az angolok különben sem tudnak annyira -felmelegedni, mint más emberek. Amint búslakodva ülök a tanganyikai Arusha városka hoteljében, odahoz a pincér egy névjegyet. Az áll rajta, hogy én vagyok-e az a Nagy Endre, áki Hatvány Ferenc bárónak a veje? Mert ha én vagyok, nagyon szíves-an lát az asztalánál. Miikor odamentem az asztalához, -azt mondja nekem - miután viszonyaimról kikérdezett -, boldoggá tenném, ha három hónapi-g vendége lennék. „Megmutatnám magának Afrikát.”

Vendéglátóm életét úgyszólván teljesen a vadászatnak szentelte. Ma is Nairobiban él. Ismeri Afrikát, -mint a tenyerét, és ha Afrikát messziről Kittenberger elbeszéléseiből szerettem meg, rajongójává ő tett. A három hónap elszállt, mint egy -álom. Sátortáborunkat hol itt, hol ott vertük föl. Ismerőse volt minden madár, bokor, és ember. Som-mit sem titkolt előttem. Egy életen keresztül hálás leszek -érte, de ami enn-él sokkal fonto-sább, ez az ember, a legnagyobb vadászok egyike, afrikai -főgyűjteményét Magyar- országnak adományozta. Halálával ez a csodálatos gyűjtemény a Magyar Nemzeti Múz-eum birtokába kerül. Hálából azért, -mert az adományozó nagyapját igen szerette a magyar nép, továbbá mert ő is annyira szereti a magyarokat, bo-gy élete munkájának sehol méltóbb helyet nem találhatna.- Mit tartalmaz a -gyűjtemény?- Ízelítőül annyit, hogy van ebben 6 db -száz -fonton felüli elefántagyar, 14 vagy 15 oroszl-ánlbőr, nem tudom mennyi leopárd- és 8 vagy 9 tigrisbőr. Eszmei érték-e megfoghatatlan, de anyagi értéke is óriási.- Végül is ki az adományozó és ki a nagyapa?- A nagyapa a -tragikus véget ért Rudolf trónörökös, az adományozó pedig József Ferenc Windischgrätz.

A wimdisohgrätzi idők után - hiszen vendég -nem lőhettem örökké és az esős évszak is bekövetkezett —, úgy éreztem, valam-i után néznem k-ell. Az volt bizonyos számomra, hogy Afrikától többé nem tudok elszakadni. Az a borzasztó honvágy, ami Európában örökösen kínzott, egycsapásra -m-egs-zűnt Afrikában. De elsősorban családom408