Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Biró János: Látogatóban
számomra, is köténye szélével letörölgette, addig körülnéztem. A gyermekek egy nagyabb asztál körül ültek és láthatóan iskolai feladataikkal bajlódtak. A két fiú - 4. és 7. osztályosok — és a kislány - szintén 4. osztályos, mert egyszer osztályt ismételt «- tipikus -példái az úgynevezett „hátrányos helyzetben levő” tanulóknak. Mielőtt a család meglátogatására elhatároztam volna magam, átnéztem a gyermekek tanulmányi eredményeit és a róluk készült feljegyzéseket több évre visszamenőleg. A számadatok és szűkszavú bejegyzések tényeket rögzítenek, de nem mutatják meg a tényeket eredményező negatív vonásokat, körülményeket. Ebben a családban csak az antiszociális tényezők hatnak, mégpedig folyamatosan. Leültem a kínált székre és hogy a beszélgetés (fonalát megoldjam, a gyermekek felé fordultam.- Hogy megy a -tanulás gyertékdk? Szégyenkezve összenéztek, (halvány és félszeg mosoly jelent .meg az arcukon, -míg végül a legkisebb fiú, Zoli elszánta magát a válaszra.- Nem valami |jől - -mondta halkan és lesütötte szemét.- Talán nem szerettek tanulni? — faggattam őket makacsul.- Bizony nem szeretnek ezek semmit - válaszolt a gyermekek helyett nagyanyjuk. - Örökösen csak a játék jár az eszükben, meg a tévé. Reggeltől estig néznék, ha lehetne. Most is azért könyörögtek, hagy bekapcsolhassák, de a tanulás, az csak mariad - mondta érezhető indulattal az öregasszony.- Hol vannak a szülők? - érdeklődtem.- A vejem valahol az országot (járja, hol itt, hol ott. Sokszor csak a postabélyegzőről látjuk, hogy éppen hol -tartózkodik, de az (is lehet, -hogy mire a levelet megkapjuk, már máshol van. -Két évvel ezelőtt az Országos Szakipari Vállalatnál helyezkedett el, azóta alig van itthon. Amikor a gyermek meghalt, a táviratot a vállalat központjához küldtük, mert csak ott tudták, hogy hol -dolgozik. Így csak a temetés napjára érkezett meg, akkor is ittasan. A temetésre is ágy jött ki. Az emíbernék még a -szerencsétlenséget is csaik szégyennel lőhet elviselni. A halott a szerencsétlenség, az élő a szégyen.- A lányom sincs itthon — feleli közbevetett kérdésemre -, mert munka után a fogorvoshoz ment. Ö az erdészetnél dolgozik. Nehéz és keserves munka. Ha ideje volna is, de ereje már nem fut a családra. Mi nem vagyunk idevalósiak, de már 16 év-e itt lakunk. Férjem itt (halt meg, a gyermekeim szétszéledték, imég Pestre is jutott belőlük. Csak a lányom maradt velünk. (Közben férjhez ment. Egy-egy leszerelő határőr mindig marad itt, a vöm is az volt. A mi életünk -nagyon -nehéz volt régen. Ha elgondolom, (hogy 7 gyermek mellett mennyit kellett dolgozni, nem is hiszem el, hogy kibírtam. Sokszor mondtam a gyermekeimnelk, ahogy nőttek: -eredjetek csak dolgozni, mert tőlünk semmit sőm várhattok. . .- Nézze a kezeimet! El-nyomorodtak a is-ök munkában. Azt hittem, hogy nekik könnyebb lesz, de ahogy a lányom -családját -nézem, életük nagyon -nehéz. Persze tudom én, hogy a legnagyobb hiba bennük van, mer-t -ma lehetne -másként is élni, hiszen sok murikáscsaládban élnek szépen az emberek. A keresetükkel -nem volna baj, de hiányzik az okos beosztás, .meg a törődés a -családdal. A gyerekekkel is többet kellene gondolni. Amelyik meghalt, az its a gondatlanság áldozata.- Mondjon valamit róla! — kérem a nénikét.- Négyéves lőhetett Miklós, amikor leesett a létráról. Nem törött el semmije, így azonnal orvoshoz sem Vitték, csak később. Az orvos agyrázkódást állapított meg és nagyon szidta a szülőket, hogy későn került eléje a -gyermek. Soha nem is lett egészséges. Mindig fejfájásról panaszkodott, elmaradt a tanulásiban, még -játszani sem szeretett. Olyan -felsig és ügyetlenke volt. Testvérei is állandóan őt bántották, a szülők haragjukat -rajta töltötték ki. (Sokszor kértem őket, hogy ne bántsák a gyermeket, -mer-t nem lesz jó vége. (Persze ilyen szomorúságra nem -gondoltam. Én egyszerű, 244
