Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Morvay Gyula: Gyémántszipka (elbeszélés)
Édesanyja azt mondta, Gsaklhogy valamit mondjon:- Apád imajd kikeresi az új tolllka valót. A gyerek tudta, imát jelent a „majd”; ,,imajd”-ffia annyit adnak a boltban, mint a „hozoim”-ra. - Savuro ásta, hányta a földet, ásójáról nem is kihegyezett, cisiak eltört ággal taszgálta le a földet, és külön ült a többiektől; egyedül imaradt, belsőjében cipelte az ólmot. Nem is hallgatta, mit beszélnek a társak - nem a toliról beszéltek, nem keresték; senki isem segített néki. Az árokbzélan ült, két autóbusz búgott el az úton, egyikből gyerekek integettek, a másik lassabban imént, s nem messzire Savuirotól meg is állt, kicsapódott az ajtó, kiugrott kát ember. Egyikük bal (kezében lelőtt nyulat tartott, a másik kettőt, s egyik vadász büszkébb volt, mint a másik. Leugrottak, az út közepén surranó rókát nézték; egyikük lekapta puskáját, de a másik lefogta a kezét. „Most nem hagyhatjuk itt az autóbuszt; a róka meg úgyis besétál a csapdáiba. Vagy megeszi a mérgezett húst. Hagyjuk. Menjünk!”. A sofőr nevetett, a brigád tagjai rágyújtottak, Savuro orrába csapott a sokféle dohány szaga, amikor a dohányzók felé nézett, és - mit látott? Bang cigarettázik! Felkelt, egyet lépett: meglátta, Bonig cigarettasziipkálból cigizik. Miég kettőt lépett. És most megláthatta és meg is látta: Bang a gyerek tollába dugta a aigarettát. - Bang kivette szájából a szívnivalót, csavargatta, jobban bél eerősítette a cigit, és négyszer is azt mondta: vette n szipkát.- Miféle új szipkád van?- Efféle. Vettem.- Nem is szipka.- Az, csak más, mint a többi. Extra.- Ezüst?- Majdnem. Nagy pénzt adtam érte, öreg pénzt.- Mutasd, nem az én . . .- Nem. Savuro hátralépett, elfordult, öldalról nézte a szipkát. „Remek szép; gyémántszipka. Neun a - toll, nem a toll?” „Mondóim, hogy nem az”, tolta el Savuro kezét Bong. „Ez különleges, drága szipka. Es kész.” Nem vihette meg a hírt, hogy imagivan a toll; szipka volt az, pedig toll volt, de hogyan volt toli, amikor cigarettát csavart ibele, megforgatta a szárában Beng ia ,,szivarkát'’? A szürke és feketéllő hamu alól kicsapott az izgó párossága; minden erő Savuroba szállt, lekötötte nyelvét, de Mköszörülte ügyességét, és megint álmatlanul hánykolódott az ágyon. Harmadnapja látta meg, az árókszélen a szipkát, és már a negyedik éjijei nem alszik. „Utóbb még lever a lábamról - gondolta -, holott minden erő ibeiémjött, csak miost meg annyi, hogy nem tudok vele mit kezdeni.” Egyedül maradt, tele volt erővel, de nem forgathatta, nem zúgatthatta, hogy szétverje a rosszaságot. Ami majdnem ugyanaz, gondolta, és az álmatlan éjszakákon még a lépéseiket is kiszámította: tizenöt lépésnyire leszek tőle. Többet nem kérdezhetem meg, hol vette a szipkát; azt ímeg megint nem, hogy hol vette? A brigáidvezető kevesebb pénzt fizetett Savuíónak.- Valami bánt, Savuro? Talán megint ragmálkiodnalk veled? Tudod, hogy az embert, a lapátját, ásóját, a kibányt földet, meg magamagát a műi őst nézem. Mást nem. Valami bánt? - így kezdte a 'togad vezető, Savuro azt hitte, nem lesz vége a szónak, de vege lett, mivel megmondta, mai a baj. „Ki fizeti meg az álmatlan éjszakáimat, brigádéra??”, kérdezte Savuro. „Ki? Valaki.” Nem lehetett másképpen, csak úgy, hogy a bdgadéros minden nap Ikét-hároim centivel közelebb ült Savurohoz, ennyi volt az egész, aztán bal szemével hunyorított, ujjával hetet mutatott. I 12
