Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Morvay Gyula: Gyémántszipka (elbeszélés)
Este hét órakor Savuro asztalánál ült a brigádvezető, és annyit mondott, hogy holnap minden rendbejön. Minden. Először vastag (körmiével a deszkaasztal rovátkáit mélyitgette, aztán maga alá húzta a széket.- A domb álé viszem ,a brigádot; te (is gyere. Ott 'kiadom a munkát: te is tedd. Amikor csizmám orrával megkocogtatom az ásómat, te a bokrokba uzsgyizol, onnan visszukaréjollsz a gúnyákhoz. Egyedül. A többit már tudod. Savuro is a domb alá ment, a bokorból a gúnyákhoz sietett, elő »a szipkát, zsebre vágta, visszament. Egy hétig nem vette elő a szipkát, de más összerakta, már megint toll volt, kiderült (kis világa, atmíelyban Beng fekete árnyékban állt. Másnap kiverte a rikácsot, hod a szipka, amiért százaikat iflizeteít, ki itt a tolvaj, brigadiéros?- Én - mondta Savuro, és megszorította ásónyelót.- Bíróságra adlak - ennyit mondott Beng. A szomszédok minden este a szobában iszorongtaik, zsinatolltak, az alkony! világítást is élvették a (háztól; az összeboruló fejek alatt a gyerek kezében a visszaszerzett zsákmány, a toll, vidáman lengett. Beng is ott volt, szipkáját nézte, ki akarta kapni a gyerek kezéből, de nem engedték; Savuro a sarokból előkapta a rövidnyelű kisfejszét, Benget pedig .kivittek az udvarra, onnan az utcára, éspedig úgy, hogy kiét ember az egyik, kettő a másik (kariját fogta, ketten a derekát fogták át, négyen a kát lábát, tehát mennie kellett, mentében pedig visszaordította, hogy gyerünk a tanácselnökhöz, ott majd visszaadod a szipkámat, mondta. A tanácselnök nem hökkent meg, hogy „megszállták” a tanáosházat, de rájuk szólt, olyan egy-kettős hangon:- Leveleket 'diktálok Margitkának, jóemberek, nines időm magúkkal itt ragmá- lódni; elő a fatbával, halljuk! Kezébe .adták a „szipkát”, az elnök megforgatta, miközben (mindenki dzsavogott, a magáét mondta. „Ez nem szipka, ez töltőtoll”, mondta, és visszaadta Savurooak a szerszámot. „Azokat a gyémántokat látta? No ugye. Azokat én tetettem a szipkámba; nőm árulnak gyémántokkal (kirákott töltőtolllat”, vicsorgott Bang, de minden hiába volt, különben is azok az .üvagszemek pam gyémánt módjára ragyogtak. Savuro küzdött a rossz idővel, küzdött a jó időért, máskülönben térdig latyakodnak a sárban, viaskodott a nehéz munkával, akiárosak a tollárt küzdött és 'harcolt volna, és harcolt, mert vissznkidbáita Bengnek, hogy elmegy a bíróságira is, az fesz a végállomás és az lesz a végromlás - Beng számára. - Savuro 'látta, mikor kanyarul 'el Beng a város felé; akkor ők is utána eredtek; Savuro (kis csapata szó nélkül nyomult előre, szemben a széliéi és Beng csapdáival. Beng a folyosón fálreült, pislogott, nyalkát forgatta, imintha valakit keresett volna. Belevágott ebbe a dologba, de belevágott a félsz is: a Ikapanyél lis elsülhet. Ott áll Savuro, vezeti kiis csapatát, mozognák, bátrak, miivel Savuro mozgósíttotca őket; mind itt vannak, mindegyikük kettő bátorságát hordja magában. Ott van: Savuro megállítja a bírót:- Tisztelt bírd úr!- Nem érek rá. Száz a dolgom. És fogja egymarofcra!- Ezt a töltőtollat a fiamtól éllopta Beng. Ott ül a pádon, bejött, hogy feljelent, hogy elloptam a szipkáját. Ezekre az üvegekre azt mondja - gyémántok.- Ez nem szipka, kérem. Miféle gyémántok?- Én 'is azt mondom, tisztelt bíró úr - vetette közéjük a szót öreg Savuro miféle gyémántok? Ebben a markomban volt (már üveggyöngy, hegyikristály, meg volt igazi gyémánt is; egy marokkal. Tudom, mi a gyémánt. Égy egész marokkal volt gyémántom.- Nono, mono! - mondta a bíró. - Hol? Mikor? Hogyan? 113
