Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - Galambosi László: A lét pajzsa (vers)

GALAMBOSI LÁSZLÓ

A lét pajzsa

Gondolat,

szólaltasd meg a virág előtt

hajlongó bogarat,

szellőre figyelő füvet,

madárral sikló árnyat:

nem temetem a Naphoz könyörgő kórót,

a Tél lábához zuhanó ágat.

Kétszerezze kölyökarcom a patak, a nadrágot ringató bokor röppentse föl a feketerigót, a pettyesingű lepkét.

Köszönjenek a margarétafejecskék. Halljam döcögő futásod bakszekér, himbálózzon a rákötött szalma, hóhérolj koronás cinke, ne legyen kukacok fészke az alma.

Ének őrzi a kertet: holdfény-tiloló éjszakák hullassatok galambjainkra selymet. Lássam nádtipró lábát a lánynak, a tüzes hajlatot, kibontott hajat.

Muzsikálj leszálló ég, hajoljak térdekre nőtt, fordított tulipánra.

Öleljem a megtalált kedvest nyargaló ágyra.

Erezzem, hogy szeretek, hogy érintésemre utat nyitok parányi fiamnak.

Vaslemezeit nem lökheti rám a szél. Gyökeret eresztő siralmat nem szolgálhat a lélek, nem gondozhat,

mint bársonyba pólyáit gyermeket bókoló cselédek.

Az öröm szárán kankalin csengők a napok.

Őrzöm a hajnalt: fenyőről fenyőre szállt gyorsrőptű sugarat olvadó havasok.

Rendjükből

nem lódulhatnak ki az évek, nem sokasodhat a korai forgács. Összeforr a Lét oltalmas pajzsa, a fölsebzett kéreg.

Aranygallérja

nagyra kerekedik a napraforgónak, evez ci sarjában fűzár nyék-csónak. Lopakodik a kecske, a vámoló bárány.

Falakon vájatot rajzol a só, borjúnak tükröt mutat a márvány. Óvom a kést, magot olt gyöngyöző ágba. Seregélyijesztőt bújtatok ruhába, állítom szőlőbe kereplös kalappal. Harcba küldöm a rózsafát, hó ellen papírzsák-sisakkal. Rózsaszín szirmok bucskáznak kezemre.

Madarak mellett sikló árnyak, szellőre figyelő füvek, virág előtt hajlongó bogarak szóljatok:

nem feszülhet fekete posztó virrasztó szememre.

109