Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Gyuritza Klára: Sárközi György
,,Szétnyílt szárnyával a madár lejjebb száll, lejjebb sodródnak a felhők,” (Hegytetőn) „Izzad a domb, a mezőknek sápadt giz-gaza lankad, Ágyából a patak tikkadtan kiszalad,” (Kánikula) Ezek a sorok még egy derűs, harmonikus világlátás megszólaltatok De: „Madarak népe, magas ég ellen rontó s győzedelmes Mikor lesz dalom dalotokhoz hasonló?” (Bátorodó bánatos) fohászát a „Más világot!” bizonytalan lázadása váltja fel. Következő kötete (Váltott lélekkel) csalódást kelt, gondosan kimunkált világképe összeoimlik. Szabó Lőrinc írja a költőről, hogy vagy kevésbé okosnak, vagy jobb körülmények közé születőnek kellett volna lennie ahhoz, „hogy túlvilága egy idő múlva inogni, foszladozni ne kezdjen.” 1935-ben megindítja a Válasz című lapot, amely a kibontakozó népies mozgalom és a népi írók fóruima lesz. A költő múzsái elhallgatnak, versírás helyett versfordítással és áldozatos kultúrmunkával foglalkozik. Versfordítási bravúrjai csak megerősítenek bennünket tehetségében: olasz, francia, német költők műveit ülteti át magyar nyelvre. Műfordításai közül legjelentősebb Thomas Mann József című tetralógiája, legszebbek pedig a Petrarca-szonették. Míg ő maga és családja a versfordításból élt, szerény megtakarított pénzét a Válasz emésztette fel. A népi írók haladó mozgalmáért minden politikai záklatást vállait, sorsa szervesen összefonódott a népiesek sorsával. Milyen nagy utat járt be az Angyalok harca költője! Szabó Lőrinc így méltatja magatartását; „hűség volt önmagához és erkölcsi, sőt költői eszményeihez: a magány menekülése Isten után a Szocietásba!” i936Hban megindítja a Magyarország felfedezése című könyvsorozatot, ami miatt 1938-ban bíróság elé is állítják. Szerkesztősége idején írta meg Dézsa-drámáját, de ezt a próbálkozását sem koronázta siker: be som mutatták. A fasizmus előretörése óta gyakorlati tevékenységével altatta el halálfélelmét, de a háború alatt 1941- ben Higgy a csodában! című verseskötete hangjának leegyszerűsödéséről, világnézetének elborulásáról árulkodik. 1944 elején a mártonhegyi tüdőszanatórium lakója, majd munkaszolgálatra vonultatták be. 1945. március 8-án a Győr-Sopron megyei Balfon éhenhalt. Utolsó üzenete így hangzik: „Mint lehelet a hideg ablakon, úgy sorvad el emlékem egy napon s mint a porszem, mely sivatagba hull, az időbe veszek nyomtalanul.” (Esőcseppek) A cáfolattal kész az utókor, ezért a megemlékezést nem a halott költő méltatásával, hanem élő alakjának felidézésével zárom: „Értő-résztvevő kék szem, barna, szinte hindu arc. Arcvonásai, mozdulatai éppúgy mozgásra, hajlékonyságra készek, akár szavai és gondolatai. . .” GYURICZA KLARA 86