Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Dávid József: Áradat

— Mondják meg, mi lett az urammal?! Mondják meg az igazságot!

Az emberek egymásra néznek, majd egy testes, őszihajú az asszonyhoz lép:

— És iha 'megmondják, az megnyugtatja?

— Ndkem már úgyis végem. Vé - ég- cm! Mondják meg az istenért, mondják meg a való igazságot!

— Nyugodjék meg — mondja az őszhajú, s egy székbe segíti a szerencsétlent, aztán arra kéri, hogy ne csináljon lárimát, az állam majd gondoskodni fog a családjáról.

A fiatalasszony befelé zokog. Valaki pohár vizet nyújt neki. Egy másik kocsit kínál, amin bemehet Nyíregyházára.

A fiatalasszony férje gépkocsivezető volt. Dömperrel szállította az anyagot a veszélyeztetett területre. Az árvízvédelem ötödik napján elaludt a kormány mellett, s nekiment egy fának. Kórházba szállítás köziben meghalt.

— Hol követelt még amberáldozatot az ár?

— Tudomásunk szerint a lakosság mentésénél — mondja az őszihajú tanácsi vezető — Gsegöldről kifelé jövet egy teherautót borított fel a magysodrású víz, s bár a katonák mindent elkövettek, két gyermek életét már nem tudták megmenteni.

— Én többről is hallottam.

—■ Majd kiderül a végén. A pánikot az elszármazott rokonok csinálják, akik most rohannak haza az ország különböző részeiből, s nem találják azonnal hozzátartozóikat.

— Menjünk — mondják útitársaim, s már megint nincs időm a benyomások rendezésére, feljegyzésére.

Átrdbogunk a naményi Tisza-hídon. A hatalmas vasszertkezet mintha hasalna a folyón. Pillérei alig egy méternyire látszanak ki a vízből. De a folyón, illetve árterein túl — az úgynevezett Felső-Tiszaháton — már megint normálisnak látszik az élet, egészen Tivadar községig. Az emberek a kapukban ácsorognák, beszélgetnek. Hangos tömeg a tanácsházán, ahol éppen takarót osztanak. Tele a község menekültékkel. De hát itt is nagy imég a veszély, bizonyítja az a tény is, Ihogy a falu hosszában legalább 60 teherautó és 15 autóbusz áll készenlétben. Közvetlen a falu mellett, de úgy is mondhatnám, hogy felette folyik a Tisza, amely négy méterrel magasabb most, mlint a település szintje.

A Kisarca átvezető 'hídon katonák, tmunkásőrölk. Ütitársaim különleges papírjaival is nehezen engednék át.

A folyón túl — amely már a Szamosihát — kezdődik a tenger.

Innen már csak csónaíkkal juthatunk tovább. Kísérőim az „átszállást” is elintézik. A csónakot kezelő katonák magyarázzák, (hogy a falábain már csák néhány ház áll.

Felesleges a magyarázat. Utcahosszat vízbe omlott házák. Fahasábok, deszkák, bútorok, állati tetemek ihiimlbálóznak a sárgás víz tetején. Egy beomlott fészer zsúpján házinyúl gubbaszt, mellette tyúk kapirgál.

— Ezéket Is meg kellene menteni.

— A becsesebbeket sem győztük — mondja az -egyik katona. — Egyébként az alakúlattunk tele van (háziállatokkal. Nekem is van egy cicám. Bölcsőben hozta a víz. Először azt (hittük nagy izgalommal, hogy talán imiég gyerek is lehet benne, de csak egy párna volt, s rajta ez a kis nyomorult, melyet Aroinák neveztünk el.

Jó lenne innen a motorcsónak orrát a tíz egynéhány kilométerre levő Fehérgyarmat felé fordítani, de a katonák szerint máris átléptük azt a (határt, amin túl csak külön kormánybiztosi engedéllyel, védőoltást igazoló papírral lehetne menni.

Egyébként — magyarázzák útitársaim — a legtöbb elöntött településen az a helyzet, mint ami Kisar községben látható. A legnagyobb tragédia, hogy olyan házak is összedőltek — mivel -ezen a tájon főleg vályogból építkeznek —, amibe nemrég költöztek. Előzetes becslések szerint több mint négyezer ház omlott össze, s legalább háU3