Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Dávid József: Áradat

romezer súlyosam megrongálódott. Ebben nincsenek bent a gazdasági és középületeik. Az anyagi kár több mint 8 milliárd forint.

Egy nap múlva láttam 'helikopterről is a tengernyi vízben fuldokló vidéket. Föntről még borzalmasabb volt a látvány. Mintha valami félelmetes jégpáncél közié szorultak volna a mozdulatlan falvak, a ligetes erdők, s e roppant jégen csúszkáló papucsnak tűnt a kétéltű katonai jármű. Látni lehetett, hogy a szamosiháti területekről akkor már a Fékő-Tiszához kígyóznak a mentési alakulatok oszlopai. A szigetként rneglma- radt területek pompás zöld, sárga színeiből ítélve elképzelhető volt, hogy micsoda vandál pusztítást végzett itt a víz a szántóföldi kultúrákban és a híres nyírségi almás- kertekbe n is.

Azt viszont nehezen tudtam elképzelni, hogyan rnenthettek helikopterek segítségével is életeket, hiszen az egyébként nagyon praktikus gépbe normális körülmények között is elég komplikált 'beszállni. Hát még amikor például egy háztető felett lebeg, s propellerje akkora légörvónyt kavar, hogy tőle a fák koronái is hajladoznak.

Na mindegy. Tény az, hogy 80 esztendős öreg anyókák is felkerülték rá, s olyan előrehaladott áldott állapotban levő asszonyok, akikkel éppen hogy csak beérkeztek a megyei kórház szülészeti osztályára. De a pilótáknak még arra is volt gondjuk, hogy másnap virágot küldjenek he a boldog kismamáknak.

Harmadik nap a Felső-Tisza ibal partjához siettem. Óriási emberi és műszaki erőket vontak itt össze Rakamaztól fel Tiszabercelig, ahol szinte egy talpalatnyi részt sem hagytak szabadon a folyam kitörésére. De a nagyobb veszély nem is itt, hanem a Ló- nyai csatornánál volt. Ez a csatorna tulajdoniképpen a Rétség és a Nyírség egy részének a vízgyűjtője, de most felfelé (?) folyt, azaz a Tisza nyomta színültig tele, s bizony ennek a csatornának a gátja helyenként lekvárrá vált. Erősítéséhez dömperek, teherautóik százai, s katonák ezrei kellették.

Láttam, hogyan tűnt el egy homokdomb — szinte órák alatt - markológépek, teherautók, dömpereik segítségéivel, s került az átázott töltés oldalára.

Szerencsére az idő kedvezett. A katonák fürdőnadrágban sárosán és vizesen kézről kézre adták a homokzsákokat. A munkabíró civil lakosság is mellettük buzgólkodott, s végül győztek.

A csatorna mentén levő falvak lakói jószerint már csak a veszély után döbbentek rá, milyen pokol szabadul el ezen a vidéken is, ha a Lónyai csatornán gátszakadás történik.

Amikor a Nyírségből lejjebb vonult (Tiszafüred, Szolnok, Szeged) a fő veszély, már volt idő arra is, hogy az ország egész társadalmának szívbéli, tehát embert segítő áradatát is megfigyeljem. Mert nemcsak a pusztító víz árasztotta el a Szamos vidékét (s nem véletlen, hogy a dolgozatom fölé is az „Áradat” cím került), hanem egy nép szeretete, a bajiba jutott emberrel együttérző és segítő akarata is.

Ez az „áradat” — ahogy azt a következőkben látni fogják — az árvíznél is erősebb volt, s képes arra, hogy a szörnyű katasztrófa után, alig egy fél évvel begyógyítsa a sebeiket.

A szamosi és a felső-tiszai árvízveszély csökkenésével egy cseppet sem lanyhult a mozgás Nyíregyházán a „főhadiszálláson”. A megyei tanács épületében új táblák kerültek az ajtókra: új osztályok, bizottságok alakultaik. A legtöbb embert a közegészségüggyel — védőoltások, fertőtlenítések — kapcsolatos dolgok és az árvízkárok felmérése foglalkoztatott. Nem kevés gondot jelentett a megye és a Vöröskereszt vezetőinek a különböző formákban érkező segítség adminisztrálása, raktározása, illetve a károsultákhoz való juttatása. Egyes helyekre elkezdődött a visszatelepítés is, de még mindig ezrek keresték, tudakolták személyesen, telefonon, levélben hozzátartozóik hollétét. Az ország legkülönbözőbb részéből személyesen érkező küldöttségeik adták egy514