Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - SZEMLE - Bata Imre: Pontos híradás. - Solymos Ida: Arc nélkül című kötetéről

ges, mert korszerű programját. Sólymos Ida meg az a költő, iáki képes elvérezni egy gondolaton.

Mindezzel pedig rácáfol a költészet feminin alapjaira. Rendkívüli férfiasság jellemzi líráját. Olykor az a (benyomása támad olvasójának, a poézis, amennyiben nőiességét rendíthetetlen alapjaihoz tartozónak tudjuk, Sólymosnál a versek mögötti, ki nem fejezett viliágban marad, onnan sugárzik a költeményekre. A versek mögötti világ az odaadás, önfeláldozás, a szavak ellenére váfflliallt sors, a pianasZkodásdk ellenében alakuló életrajz. A poézis itt: reflexió a lírai minőségű éldttörténésix. Csak reflexió, de pontos (híradások sora.

Valóban Halász Gáborral szólhatott azon a délutánon a költő. S a délután a magányosságé. De e magányban nem születnek látomások, nincs hisztéria és rémület. A sok szó - az írott - meg arra kell, amire a pszidhológusnák; analízisre. A vers aztán már erős ákarat nyoma, szándékol tan is sivárság, közöny; anüipoétikus (közeg ellenállásában megvalósult oselekadat. Csak: „Törté- néstelen hónapok / Itt, ahol törzsem és négy végtagom lakik / a líra meghalt / szárnyal esetleg másutt erdőt írt, állatot nevel, utat javít”. Emlékeznék ő, de nincs mire, szeme szábályos-nyitva veri vissza a világot. Nem azért magányos, mintha nem volnának emberi (kapcsolatai. Nagyon is sókat találkozik emberekkel, s odaadással veri vissza a ráverődő sugarákat. De az emlliékdk felélik magukat, az arcdk elmosódnák, és Sólymos Ida csak nem ér el önmagához. Oly áldozatos és odaadó, amilyen osák nő tud lenni, de mezítláb járna sók Ca- nossát egyetlen szóért, ami nem kolom- pol, csak a csendet úszna át szelíden, hogy örökre maradhasson, miért küldték, s nem várják vissza. Sólymos Ida erősodk látszik, imival asszony, de gyenge, mint a férfi.

Elvérzik egy gondolaton, igen. „Magam emberré emelni s a házat / vackommá melyben vígan elbanyázzak / nem lesz erőmet legyűrő robot / sem wégfco- romig húzódó 'Okos vagy oktálan dolog / mit az unalom célomul hagyott.” Szeretne függetlenülni mindentől, ami költői szemlélő dóséban - fónyhámulásá(bao! - zavarja, s minden zavarja. És ez marad ihletforrása, ez a vágyakozás, s attól nehezül a szíve, (hogy ama kis független nyugalom - sehol. Mégis kitart őrhelyén, mert a végsőkig is akar. Innen ered rossz közérzete, s e közeg nélkül vers se lenne. Vagy áradna megállíthatatlan. Bárcsak mámor és vigasz lehetne a versírás, az alkotás! Szabadulhatna meg rossz (közérzetétől. De csak a dilettáns vágyafcozhatik így - feddi magát Sólymos Ida. Ilyen az ő ihívan titkolt arisztokratizmusa, termékeny sznobsága.

Bárki megcsodálhatja lankadatlan életerejét, féltűnő az; de alá ismeri őt, nem csodálkozik csömörén se, fásultságán, (békétlenségén se. Mert ő a fásult, aki csak sebein észleli, hogy él-e, hal-e. Aki igencsak ismeri a tengődést, a kínt és a .szavak hókuszpókuszát. De még a sötétből is igényt akar teremteni. S át ákarja küzdeni magát a tű fókán.

S italán már értjük is a költő dilemmáját. A kitartásiban, őrtáüásiban férfit szégyenítő, győzködő, de a lelkét alapozó asszony mindig olttfdlejti magát a konkrétumnál. Esze férfiasán működik, de biológiája másfelé vonja. „Szavaid keskeny folyama! / rajt föl és alá csónakázom. / Nem gondolok reád soha: / te lettél a foglalkozásom.” A szó, a könnyed csévél y néki igencsak a szájára áll, de szívesebben csónakázna keskeny féilíiszódÓlyamioö. Képes órákon át szöveget mondani, csak kapjon érte cserébe néhány teliilíailállt (mondatot. Mert visszhangozni szeretne. Mert a magából, lelke miélyiről feláramló csendet, mély a szónál különb, asszonyosan féli. Nőnek születtem (nagyobb terhű, küzdők közé ciháit a sors), ki férfiak magasabbrendü barátságáért meglakolt.

468