Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Z. Szabó László: Agitáció és művészet avagy a proletárművész önarcképe
Kapkod, nyúl, ahová ér, csűrért, gyárért, boglyáért, hétórai munkáért... Az elvont közgazdasági tételek helyett a kézzelfogható valóság-követelés nyelvi megfelelőit ágyazza a versbe; olyianoikat, amelyek íbár rejtett mélységűikben a közgazdasági törvényszerűségeket tartalmazzák, ám éppen valóságigényüik következtében a „tömeg” öntudatos és öntudatlan csoportjai előtt Bgyóritalműen jelzik az emberi legyamlősóg, a hatalomátvétel szükségességét. Megszólal a versben a világmindenség -valóságos, egyben pedig tudományos meghódításának vágya és követélése is: (Kapkod, nyúl, ahová ér) a Göncölért, Fiastyúkért. . . A vers lezárása már a tömeggel menetelő, a tömeg követelését hirdető költőt mutatja, mintha a tömeg élére állva buzdítaná testvéreit: . . . hu, tömegek, tovább, tovább! Valószínűen az 1930-as forradalmi megmozdulás ihleti a Szocialisták végső megfogalmazására 1931-ben. Ebben a művében is az ági tatív versék József Attila teremtette szabályainak értelmében fogalmazza meg a legfőbb teendőt. Már inam a munkásság egészéhez szól, hanem annak öntudatos csoportjához, a szervezett munkásokhoz. Azokat nem az. ösztönük hajtja a forradalmi megmozdulásokba, hainam az öntudatuk. Mert amíg a Tömeg csak általános, alapvető gazdasági követeléseket tartalmaz, addig a Szocialisták a tőkés társadalom megdöntésének harci jelszavát hirdeti a vers elején. Ebben a költeményben jelenik meg a szerepvállaló vers típus nyelvi jelekben megmutatkozó „össztársadalmii” volta is; itt következetesen a töhbas első személy uralkodik a költeményen, jelezve azt, hogy a költő a munkásosztály lagöntudaitosabbjaival azonosítja magát, azok „össztársadalmi” ‘követéléseinek szószólójává válik. A Szocialistákban egyszerre fogalmazza meg a jelein legfontosabb teendőit és a jövő céljait. A költemény jelszó-indítása - Le a kapitalizmussal! Haltaimat, hűsít a dolgozóknak! - a legkonkrétabb harcra való felszólítást és a legszükségesebb anyagi javak elérésére való célratörést hirdeti, de megmutatja már a jövőt is: „Viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat.” A köd jelen esetben az elnyomás gondolati-érzelmd hordozója, egyúttal a jövő képi kiibontakoztatójia is. A felszálló köd képe és annak a múló idővel történő összekapcsolása nyilvánvalóvá válik ebben a gondolati környezetben: a munkásmozgalom harci teendőiről van szó. A mélység és a magasság látszatra ellentétes világa vibrál a vers tudati és érzelmi síkjainak összefonódásában. Ez az ellentét, a valóság nyomora, emberi kínjai és a jövő emberi vágya, harmóniája késztet küzdelemre, ez sarkall állandó tettre. A különböző kategóriák: a folyton változó idő, a köd-sötétség és a „tisztán meglátni csúcsainkat” jövőt jelző sugárzása, a legtermészetesebb lemberi vágy szépsége és annak a „tőke szennyében” keserűséggé, nyomorrá változott valósága tartja tudati és érzelmi feszültségben a költeményt. A kenyér, kása, tej, csók, ház, ruha, bőrszivar így válik jelképessé a versben. Mindegyikük nagyon is valóságos anyagiságában nemcsak a munlkásnyomor képét igyekszik ábrázolni, hanem egyúttal a közgazdasági tételek magyarázatát is 'elvégzi. Ezek a megszemélyesítések a hétköznapokként ismétlődő nyomorúság szuggesztív kifej ezoivé lesznek, s juttatják el az elvont fogalmak hirdetéséig, megértéséig, sőt követeléséig a költőt, amikor is az anyagiság felsorolása után a szabadság és a tőke ellentétéből felbomló jövő jelképeként az inas kalapácsos alakja emeli a verset a győzelmes tnunkásvalóság világába.
