Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Z. Szabó László: Agitáció és művészet avagy a proletárművész önarcképe
Ám addig még hátra van a küzdelem java. Ezért az osztályharc fegyvereként bocsátja útjára a verset, de hatását osak a tömeggel azonosulva tudja elképzelni. Az eggyé- o Ívad asm .tik, az azonosulásnak ez a természetessége, szuggesztivitása, osztályöntudatos meggyőződése a proletárköltő önarcképe is egyúttal. Azé a költőé, művészé, aki az élet minden síkján, a tudatán 'és az érzelműin, az anyagin és a iszeMamliin eggyávált osztályával, annak öröme és gondja, küzdelmei és sikeréi egyek az ő örömével, gondjával, küzdelmeivel és sikereivel. Talán költészetének ez az időszaka jelzi a legtaljesShb harmóniát, talán ekkor érzi küildetését a legfontosabbnak. Mert a vers - és a szomszédságában levő versük - nemcsak a konkrét (harcra utalnak, nemcsak a küzdelmek (és a jövő képe fogalmazódik (meg bennük, hanem hátterükként odavetíti a munkásélet apró világát: a tárgyiakat és érzelmieket egyaránt. Ez az agitáció, a tömeggel való eggyéváilás természetszerűen kínálja a párhuzamot a társművészetekkel; például Derkovits Gyulának ebben az időben készült, hasonló gondolati-érzelmi tartalmat sugalló képeivel. Ez az azonosulás Derkovitsinál az 1924 és 1926 között keletkezett képein jelentkezik, ahol a rejtett önarckép mindenkor 'egy-egy aktuális, jelenben megvalósítandó követelést hordoz vagy a jövőben valóra váltandó célt jelöl. „A magára vállalás” megmutatkozott már a „próféta-önarcképein” is. A bécsi tartózkodás, az expresszionista hatások ilébiiggadá&a, a tömeggel azonosulást vállaló művész-attitűdje az „önmagabeiemerülés” lehetőségét teremtette meg művészetében. És itt találkozik a József Attila-i magatartás a derkoviisivel. Hiszen a rejtett önarcképek mellett keletkezett, proletársorsot ábrázoló képeinek mindegyikébe saját arcát „fcény- szeritette”. így a Halottsiratók 'halott férfije, a Kártyázok hármasának egyike, a Menekülő asszonyok című rézkarc (hátterében a tűzhalálraítélt férfialakja, az Ucca-variációk- ban felvillanó férfiak egy-egy vonása idézi Detkovitsat, a festőt, ám egyúttal az ábrázolt sorsokkal azonosságot vállaló embert is. Miként ezt Könner Éva Derkovits monográfiájában meggyőzően bizonyítja: egy új szimbólumrendszert teremt, az utca-otthon ellentétben ábrázolható világot, ám sokkal több társadalmi tartalommal töltve meg, mint ezt az expresszionista művészet nagyjai, J. Ensor, E. Munch, G. Gross vagy akár Masereel teszik. Ugyanakkor - iha rövid időre is - Derkovits utca-otthon ellentéte valójában az „idegentörvónyű, irracionális ellenséges világ” és a „körülhatárolható, értelmes, kis világ” jelképévé válik. Az utcán áradó, erőt képviselő tömeggel azonosul. E sorozat nyomán fokozatosan vetkezi le a próféta-magatartást, s vállalja a közös sorsot „görbedö atyáival, édes sovány leánykáival, a tömeggel”. Ez fedezhető fal az 1929-ban készült Önarcképén, ahol is az ablak kivágatában a ímeggönnyedt barna tömeg ábrázolására vállalkozik, és jut el végül a inápvezénségig az Újpesti hídfeljáró rézkarcán, ahol nagyon konkrét környezetben, sajátosan magyar és pesti proletánvilághan mutatja meg önmagát, áll a kétségbeesetten sodródó tömeg élére. Ininfét már nincs messze a népvezérségnek olyan méretű vállalása, mint ami József Attila agitatív verseiben jelentkezik: a teljes azonosulás, felszámolása az utca-otthon ellentétének, nemcsak foe- lemerülés a proletáréletbe - hiszen azt éli hétköznapjaiban és életkörülményeiben -, hanem a többes első személyben való teljes feloldódás. A népvezérság - az Újpesti hídfeljáró - felismerése után az 1929-30-as munkás- mozgalmi tüntetéseik, sztrájkok idején készülnek a pólgárvlilág elleni szatírái. E szatírákban a tragikus eleim lesz a 'domináló a kortársímlövészeik, a Derkovitsot ihlető expnosz- szionisták cinikus (magatartásával ellentétben. Ez határozza meg a proletárharc (körülményeit ábrázoló rajzait, gouacbe-aiit, temperáit (Vázlat a Kenyérért, más néven Terrorsorozatát, a Tőke árnyékában, a Törvény nevében, az Elítélt, a Tüntetés, a Dózsa sorozatát stb.). 364
