Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Moldova György: Mohácsi mesterek

gyalázatos áron vették át tőlem a lisztet, ez adta az ötletet, hogy nyitok egy liisztbol- tot bont Mohácson.

Vigyáztam a minőségre, ihia egy új szállítmány jött ki a imalomból, az dső zsákból vett a feleségem és kenyeret sütött, mindig bemutatta a vevőknek. Később bővült az üzlet, beállítottunk egy őrlőgápet és éjszaka kukoricát daráltunk rajta a feleségemmel együtt.

Ma már nem értem, miért hajtottuk annyira magunkat? Ha elkopott a kő, képes voltaim rá, hogy kézzel-fcalapácosal rovátkoljam be újra.

Az új malommal egyébként nem volt szerencséim. 1939-ban kiütötte egy hajó, be voltak rúgva a matrózok. Kaptam a Duna Gőzhajózási Társaságtól hatezer pengő kártérítésit, megint kölcsönt vettem fel és felépítettem a harmadik malmomat, ezúttal már a szárazföldön a Margittá szigeten. Ez már modem malom volt, öt hengerszéken futott a liszt.

Mire kifizettem az adósságomat - ráment a szőlő, a ház -, 1950-iben elvették tőlem az egészet.

Este hatkor jöttek a rendőrök és >a finánccal körülfogták a malmot, három civil pedig bejött hozzám. Kérték a Ikasszakulcsot, hatezer forint volt a vasszdkrémytben, elvették. A malom 'körül is mindent lefoglaltak: ihat tehenet, két lovat, ötvan disznót, hárommégyszáz csirkét,, fölözőgépet, de még a szakajtóban a tojást is.

Összesodortam a (munkanadrágomat, azt 'hozhattam el, meg iegy ágyat, többé nem engedtek be a malomba. A megbízott másnap jelenítette, hogy az állami malomipar vagyona százezer forinttal nőtt. A csirkéket biztos nem számolták bele a gyarapodásba, mert azt a fináncok és a rendőrök vitték haza.

Ma már nem működik a malom, raktárait rendeztek be a helyén, a gépeket összetörték és kidobták, éppúgy', minit az Alt bőrgyár berendezését a T'dmaforgnál. Nem azért mondom, de az én malmiam egy forinttal olcsóbban termelt, mint ima az állalmi. A kukoricacsutkával elfűttöttühk Ihárdm hónapig, csak utána álltunk át propán-bután- gázra. Igen olcsó üzemű 'malom volt.

*

Valamiből élni kellett, elmentem a Magasépítőkhöz raktárosnak. Egy hónapig dolgoztam itt, ekkor túl jónák találták ezt a beosztást egy volt kapitalista számára, kitetteik autóra rákodé segédmunkásnak.

Egy idő után visszaengedték molniámiaik, az Iparlmallam új vezetői sem nagyon értették a szakmát, kellett néhány ember, iáki vigye a dolgokat. Nem volt szép munka: 100 kiló búzából 104-105 kiló őrleményt kellett kihoznunk, lagyonvizeztük az anyagot. Hogy lehet ebből jó kenyeret sütni?

Utálok minden islendriánságot, az ón időmben imlég úgy meg kellett Itanulini a mesterséget, hogy az ember bekötött szemmel is be tudja állítani a gépeiket, és egy igazi molnár inkább a malmát 'gyújtja fel, imiimt hogy a lisztet rontsa, ide nem szólhattam, örültem, hogy nem bántanák. A bajt persze így sem kerülhettem el:

Egyik nap behívat az igazgató:- Kedves Boda elvtárs, kaptam a sógornőmtől 470 kiló búzát. Szeretném eladni, mert kell a pénz, hogy elmahessek nyaralni a futtbállcsapattál. Nem tudna segíteni rajtam? Maga jóbban ismeri a mohácsiakat.

Átvettem tőle a búzát és eladtam Somlai péknek, bár az üzletelést a gabonával tiltotta a törvény. Az igazgató majdnem kezet csókolt a pénzért. Amit sohasem hittem volna, Somlai kifeosegte az ügyet. Ügy derült ki, hogy valaki búzát lopott a malomból és lebukott, a bíróságon megkérdezték az illetőt: