Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Kende Sándor: Idegenben (regényrészlet)
- Vigyázz az úton a kincsemre! Szegény aranyom! - és végigcsókolja a gyerek nyakát, vállát s barna, tömzsi karjait. - Kincsem! Tesoro mio! Majd amikor már el akarok fordulni:- Michele-t 'ki kell vennünk az óvodából! Majd holnap fölhívlak. Ninos ott jó helyen. Contessa Manelli mesélte, hogy homokkal dobálóztak. A kocsiból figyelte a kisfiát és látta a kerítésen át! A contessa is kiveszi az ő Giulióját! Nem válaszolok, dehogy! Szerencsére fönt az emeleten a lift, beülünk Beppé- vcl; - ne szoríts. Mókus, annyira! - lent már ugrana is ki, de 'kicsit még ülve kell maradnunk, merő víz a nyakam. . . Nem, nem veszem ki Michele-t az óvodából, miért venném?! Hiszen én jobban szerettem volna otthon - ők találták ki az óvodát, a mintaóvodát, mert a contessa is odaadta az ő kicsikéjét! Határoztak, engem meg se kérdeztek, most meg az ellenkezőjét parancsolják! Csak azért, hogy rángathassanak, dróton, mint egy majmot!.. . Talán nem gyűlölne annyira nyíltan, talán nem eszelne ki ilyen csökönyösen és következetesen tíz év óta folyton és folyton újabb megaláztatásokat, legalább nem tenné ilyen nyílt, látható örömmel és ékkora asszonyi ambícióval: ha végre én is Marynek szólítanám, ahogyan itt mindenki; ha tíz évvel ezelőtt azonnal észrevettem volna, hogy a leveleiben s az üzeneteiben y-nal írja alá. . . - de nem, nem, akkor se tudtam megtenni, azóta se megy. Tulajdonképp bolond vagyok, mert hisz semmiség az egész, apró, vacak hazugság, hiszen olaszul sem Mary; - mivégre hát, miért követeli így? Talán ezeken az estélyeken hangzik előkelőbben? A fogadásokon felvonuló ékszeres asszonyok miatt? - Ó, ahhoz nagyon ért, hogyan kell ilyenkor viselkednie! Magas, egyenes tartása: ó, valóban bámulják, őszintén csodálják! - apósomnak játszi könnyű hát a dolga az oldott, ámuldozó hangulatban, a terített bárasztal fölött, szép asszonyok koccintása közben. Az őszi új angol szövetkollekció szinte csak titokban kerül elő, bizalmasan, a sarokban az állólámpa ívében, vagy odakint az erkélyen. . . - mert a mérnök úr névjegyén a Dott. Arch. Ernesto Maos alatt szerényen a ibalsarofcban ott húzódik meg a híres londoni posztógyár cégjelzése is, melynek képviselőjeként küldi szezononként a felső villákba a meghívókat - s aki hivatalos, az tudja jól, hogy itt nem ügynöktől vásárol, és főként nem olyant, amihez bárki hozzájuthat, s közben koccintanak, virággal lepik meg egymást, Mary Macs asztalhoz kíséri az idős urakat, mindenki mosolyog, és koccintanak újra, és nem kell aláírni semmit, majd a mérnök úr titkára intézkedik másnap, diszkréten persze. . . most vadas szendvics, virág és koccintás. . . a mérnök úr rég nem épít már hidat vagy házakat, hanem mosolyog, kezet ráz, az estélyeken Miária is mosolyog, és széles mozdulatokkal vezeti vendégeit asztaltól asztalig, kényelmes fotelig, meghitt sarokig, és intézkedik, ifönséges és fáradhatatlan, mosolyog és uralkodik. . . - és én vegyem ki a fiamat az óvodából! Nem! - Ha a kis Beppét is beadnám: úgy lenne helyes, megszűnne ez az ide- oda cipekedés! Csakhogy nem engednék. Az urammal beszélnének, nem is velem. Szerencsére, kapunk helyet az autóbuszon. Beppe szorosan fogja a nyakam, fölfedezi a fülbevalómat, azzal elvan, tépi, húzza, de nem kell rászólnom, mert óriási, kemény csókot nyom közben a homlokomra s legalább nem hadonászik kifelé az ablakon, csak az ölemet tapossa fáradhatatlanul. .. .A nap költözik a szobánkból, mire megérkezünk. Amúgyse bátorkodik ide szélesen a világosság; - a régi lakásunkat jobban is szerettem. Michele jelentkezésekor határoztuk el a cserét. Ez ugyanabban az épületben van, mint a férjem hivatala, s így ebédidőben is megtalálják. Tágas, régi cirádás, magas, mintha kastélyban vendégeskednénk, de még alig-alig rendeztük be. Egyetlen szobánkban sincs például csillár, hanem csak az állólámpa vagy a falikar világít, a férjem szobájában pedig 19
