Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Pozsgai Zoltán: Csikófogú Linda (elbeszélés)
talpraállítás a csigával. Csak az uradalomból hozott lószerszám kicsit ibő volt Lindának, félő volt, hogy kidörzsöli a hátát. A ló Dusniik Kálmáné volt, ő 'hajtotta a lovat, én meg mellette ültem. Azt mondta, lehet, hogy hozunk haza valami rőzse- félét a mezőről, talán rönkfát is, amit a tankcsapdákhoz kivágtak az cgererdőből, meg a Hatöles Ötről. De még odaadta a kalapját a feleségének: nesze, Bösike, keféld ki egy kicsit. Az asszony kefélte és köténye ide-oda csajkolódott kövér mellével. Dusnik Kálmán arca még sárga volt, de már alig puffadt. Gyie: a ló ment. Nem egyenesen a mezőre, hanem a falun át, a határ túlsó felére fcocsiztunk. Gyie! Az ablakok tükrében néztük magunkat, én az egyik soron, ő a másikon, míg egy időre el nem fogyott a tükör: a temető előtt, meg szemközt a fcenderáztatónál nem volt ház, osak odább kezdődött újra. Dusnik csöndesen szálítgatta Lindát is olykor beszélt, leginkább csák önmagának. Az ember teste sok próbát kiáll! A ló meg annál is erősebb. Hogyne! De mennyivel! Lindának megvan a csikófoga!... Ha valahogy kietetem, kitartom, megér két tehenet. Mert osíkófoga van. Ez olyan erős lehet még, hogy talán elhúz egy házat is. És kanca, ennek csikója is lesz. Az elsőt melléje fogom. A másodikért egy üszőt szerzek. Hasas üszőt, csakis!- De nem viszik el ezt a lovat? Mivel csak úgy jött.- Ide figyelj, öcskös! Most nem elvesznek, hanem adnak nekünk!- Igaz, most adnak sok mindent, hogy az nekünk jár!- Hogy az atyaúristembe nem járna nekünk!- Az urakat elvitte a rézseggű bagó, Kálmán bátyám!- Vigye és ejtse le őket jó magasról mind! Ezen Dusnik Kálmán tiszta szívből kacagott, hiányos fogsorai kinevettek szélesre húzódott szájából: aztán megint az ablaksorokban néztük magunkat. Csak később szólt: - Nem tudom, volna-e a Mahling-tagon, a nagy magtárban még valami gabonaféle? Azt mondják, kidőlt telefondúc van arra elég, csak azt azért le kell takarni valamivel, ha hozzuk. Én leginkább valami gabonát szeretnék. Azt mondják, sok ezüstöt is elástak a kastély körül a parkban. A szentháromság-szobornál egy tavalyi szénával megrakott, régi parasztszekér fordult elénk két, nagy ökörrel, a hajdani közgyámmal, az öreg Bozzay Jánossal. A torony fölött gömbölyű, faltér felihőpamaosok szabadultak el. Dusnik Kálmán feltekintett, aztán biztatta Lindát. A fehér felhőnek meg a mosolygó menyecskének nem szabad hinni. Gyie, Linda! És az ülepünkkel is nyomtuk volna előbbre a kocsit az üléssel. De az osak ment, egyforma lassúsággal az örökké lassú szénásszekér mögött. Öreg Bczzay János az ökrök előtt ballagott az utcán, a tavalyi széna tetejébe már nem tudott fölmászni, nem volt hozzá ereje. Az ökrök nyugodtan, kényelmesen hin- táztatták nyakukon a jármot. És mi meg elkerültük volna, de nem tudtuk. Linda inkább leszakadt volna, de Kálmán bátyám erősen meg is csapkodta az ostorral. Hiszen megvan neked a csikófogad! Gyie, Linda! A gyeplővel kikanyarította volna a lovat, hogy kerüljön, de az követni is alig bírta a végtelenül lusta szekeret. Kálmán bátyámon láttam, hogy ideges és mindig idegesebb.- Talán nem lesz eső - mondtam neki.- De a lónak kell elől menni, nem az ökörnek - mondta.- Az igaz, hogy a lónak kell elől menni, dehát ez a ló ...- És most ne menjen elől a ló? Az enyém ne menjen elől?- Igaz, a ló nem azért van, hogy hátul menjen, csak ez.. . A kocsma előtt, amelynek az ajtaja fölött Kokas József kocsmáros cégére díszelgett, jó néhány hazatért és átvonuló katona, bátyus ember ücsörgött. Ital nem volt, csak vizet kaptak Kokas úrtól; most felénk fordultak, kissé mosolyogva, is ez Dusnik Kálmánt egészen kihozta a sodrából. Végigcsapott az ostorral Linda farán; könyökével 14
