Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - SZEMLE - Paku Imre: Fábry Zoltán - A kortárs és a korfelelős

adhat otthont, hazát e vigasztalan proletáréletben? Mi az, ami vonz, mi az, ami melegít, szépít és nem enged? E lét valósága, igazsága: az igazságtalanság! Ez az igazságtalanság irtó vagyontétel, világváltoztató erő: ,Ha már annyi a kín, világot vált valóra.’ Az igazságtalanságot szenvedők fegyvere: rajtuk elkövetett jogtalanság tudata. Az élet mélységén élők és szenvedők elérhetetlen magasságban állanak elnyomóik felett: igazságuk védőburkában. Az igazságtalanság így lesz a lemoshatatlan gyalázat örök cáfolhatatlansága, történelmi erő, mely igazságtevésre jogosult.” Itten adódik alkalom arra, hogy - kitérésként - most elmondjunk egyet s mást Fábry Zoltánról. Elsősorban pályafutását és egyéniségét ismertetjük. Ö talán a legrövidebb élet- rajzú írónk: mostanában töltötte be hetvenket- tedik életévét. Rozsnyón érettségizett. Az első világháborúban megsebesült, akkor szerzett tüdőbaja mindmáig - kísérő betegségekkel váltakozva - gyötri. 1919-ben a budapesti egyetemen a többek között Babits Mihály hallgatója volt. Akkor ívott jegyzetei alapján ismerjük a jeles költő irodalomelméleti előadásának vázlatos szövegét. A Magyar Tanács- köztársaság bukása után hazatért szülőhelyére, Stószra. Azóta ott él. Ez a kis fürdőváros megfelelő környezetet biztosított mind egészsége, mind pedig munkahelye számára. 1920 óta csaknem valamennyi szlovákiai kisebbségi magyar lapnak, folyóiratnak munkatársául szegődött, rövid ideig a kommunista párt lapját — Az Üt címűt — szerkesztette. Egy időben a kommunista párt bizalmából kifolyóan szülőhelye közigazgatási bírája volt. 1941-ben illavai fogságot szenvedett. 1946-ban tiltakozott A vádlott megszólal című röpiratával a magyar kisebbséget akkoriban ért bánásmódok ellen. Fátyolt borít ma már erre, és így szól róla: „Némák voltunk és embertelen hang nem hagyta cl szánkat. Némák voltunk, de dac és harag nem gyülemlett bennünk. Sértődöttség, bosszú elvafcító szenvedélyét mi elemésztettük magunkban... Emlékek élednek és beszélnek. ..” A Pozsonyban megjelenő Irodalmi Szemlének főmunkatársa, emellett gyakran ír a mostani napi- és hetilapokba: mindenütt az adott helyzet tárgyilagos bírálatára, józan megítélésre utaló, megszokott nézetét hangoztatja. Az utóbbi években egymás után jelennek meg kötetei. Eleddig tizennégy látott napvilágot. Valamennyi korábbi írásainak, előadásainak szövegét foglalja magába. Egyik-másik könyve nálunk valóságos ritkaságnak számít. Érthető ez a jelenség, hiszen

mindegyik kevés példányban került forgalomba és ráadásul néhánynak a maga idejében megtiltották az olvasását és terjesztését. Budapesten egyetlenegy művét, a Hazánk, Európa címűt, az író hetvenedik születésnapjára adták ki. Ez válogatás korábbi köteteinek közleményei közül, a szemelgetés egyébként jól képviseli egész életművét.

Fábry Zoltán ízig-vérig való író. Nem hiába kezdte szépirodalmi művekkel. írói szemléletét, művészi adottságát mindvégig megőrizte, mélyítette és változatokra bontotta. Mondják őt — teljes joggal — enciklopédikus egyéniségnek, egy célra koncentráló tudósnak is; az írói rangjelzés azonban nem marad el ebben a kapcsolatban sem. A legtöbbet és legkomolyabban olvasónak szintén őt kell tartanunk, csak az általa ismertetett könyveknek, meg az utalásokból, idézetek alapján elolvasottnak ítélhető műveknek a száma soksok százra rug. T

Egyik legjobb megértője és hasonlóan következetes harcostársa, Gaál Gábor írta róla a legjellemzőbb sorokat, amikor szerzőnk egyéniségét és hivatását ekként jelöli meg: „A magyarnyelvű irodalomban páratlanul álló kritikus és publicista alakját reprezentálja ez a kötet (a Korparancs): a kortárs és korfelelős író, aki nem a hideg szemlélet negatívumokba vesző fölényével nézi a jelenségeket, hanem az együttérző hevület perzselő erejével mutat a „változtatni kell” irányába, a stílművész minden szenvedelmével.”

Fábry életeszmélete és ebből kifolyólago- san írói egyénisége sokrétű. Előbb mondott enciklopédikus tájékozottsága révén ő pontosan és világosan látja az emberiséget foglalkoztató eszmék irányát és célját. Ismeri és méri azoknak a mélységét, értékét és várható hatását. Különös ösztönnel érzékelte mindenkor az árnyalatokat, a követendő irányokat a szocialista eszmerendszer keretén belül. Az általa adott egykori programokat a történelem igazolta, helyesnek találta. Az emberiség jövőjét a munkásság politikai helyzetéhez kapcsolta, az első teendőket a termelőeszközöknek köztulajdonba vételében állapította meg a tudományos szocializmus ismert tanítása alapján. A munkásság történeti öntudata az a hatalmas, átalakító erő, amely nélkül a múlt elevenen ható ereje és a fejlődés folytonossága megbénul. Többszörösen igazolódott az idők folyamán Fábrynak egyik alapvető tétele, mely szerint a kommunizmus voltaképpen a harcos humanizmus korszerű summá189