Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZEMLE - Marafkó László: Tandori Dezső: Töredék Hamletnek
ja, az emberség értékének áttetsző rendszere, teendőik összefoglaló, egységesítő tetve. Szellemi javakat tesz írónk közkinccsé, elméket tágít, gondolatokat ébreszt és tudatosít. Nevelő, eszmélkedő hatásával a mindenkori jelent formálja, a jövőre derít fényt. Űj igazságok napjának derengését ígéri vagy idézi föl. Általában az időnek mint embert formáló eszköznek új értelmét közli: „Az időt nem lehet becsapni. Az idő maga a kikezdhetetlen, meghamisíthatatlan, megvesztegethetetlen valóság. Az idő a valóság ítélő igazsága. Az igaz, mely több, mint a valódi. Az a valóság, mely erkölccsé lényegük. Csak a valóság és erkölcs maradéktalan egyezése adja, mondja és hozza az igazságot. A realizmus: erkölcsi valóság.” Hogy Thomas Mann egykorú véleménye mennyire felelet erre, álljon az itt szó szerint: „Az idő kincses ajándék, melyet azért adtak, hogy benne és általa okosabbak, jobbak, érettebbek és tökéletesebbek legyünk. Az idő maga a béke, és a háború nem más, mint az idő vad megvetése,, az értelmetlen türelmetlenségbe való kitörés.” Fábry szerint az idő valósága a békés tettek igaza. Az ő tudatformáló gondolatai a hús és a vér elevenségével terjednek, hatnak, ő pedig fáradhatatlan sugalmazója, állandó bizonyságtevője a gondolat és a béke igazának. E kettő nélkül — tehát a szocialista gondolatok és a társadalmi egyenjogúság békéje nélkül - az emberség, a humánum új korszaka nem köszönthet ránk, ennek sarkallatos feltétele a szocialista műveltség általánosítása. Az ő gondolatvilágából kimarad mindaz, ami elődeiben vagy kortársaiban merev, rideg dogmatika, vagy pártos merengés, megosztó szándék volt. Az írás, a gondolatközlés az ő gyakorlatában elsősorban nem pártfeladat, mint a legtöbb kortársainál olykorolykor annak bizonyult. Az ő íráskényszere, közlési vágya politikai magatartásának természetes következménye és megnyugtató eredménye. Szocialista tett mindegyik. Hasznos és értékes egyéniség, korának műveltséghőse. Némelyik cikke a humánum prózában írt ódája, olykor szinte énekel eszményi alakjairól (a prózaritmus különben gyakori jelensége egyéni stílusának). Amikor ostoroz, üldöz, leleplez, rögtön hangot vált, kemény, recsegő, ro- pogó-kopogó hangnemben szól, szavai pattognak, koppannak, hogy riasszanak, ébresszenek, közönyt, fásultságot oszlassanak szét. A folyton figyelő, mindig összefüggéseket kereső író ő, a szocialista tudat éber őrzője, e feladatát ekként látja: „Az osztályharcos író első feladata a kapitalizmus leleplezése. Fel kell fedni az élet, a társadalom, a hatalom, a művészet, a jog és tudomány mai kapitalista osztályj ellegét. Vissza kell nyúlni a dolgok forrásához, összefüggéseket maradéktalanul föltárni, hazug illúziókat lerombolni. Az írónak tudatosítani kell a veszélyeket, a reakció, az osztályellenség sakkhúzásairól tiszta képet kell szállítani. Az árulókat és menekülőket közvetlenül pellengérezni, a harc értelmét tiszta ideológiával alátámasztani és korszerű megismeréseket szállítani.” Bátran tarthatjuk őt az erkölcsi magatartás zsenijének, az eszmei következetesség és biztosság hősének: egyéniségének két uralkodó vonása, a lelkesség és a hűség, emberekhez és azok igazságaihoz kapcsolta őt. Elvont gondolat, meddő szemlélődések számára ismeretlenek, hiszen az eleven valóság behatolt magányába, személyek vagy pedig kész müvek viszonyultak hozzája és ő viszont azokhoz. Némely embert nem érdekelnek a személyek és a kész művek, csak a világműhelyben dolgozó erők, Fábry Zoltánt minden és annak az ellenkezője is érdekli, mérlegel, fontol: emberközpontú gondolkodás és gondoskodás éle-j tének értelme, létezésének szabályozó elve. Éltető gondolata: minden ember méltó arra, hogy valóban ember legyen — még az embertelenség ellenében is. Az ő stószi ablakán benéz az egyetemes emberség, a tiszta humánum legjobbjainak sugárzó arca, annak mosolya deríti fel az ő bánatos, merengő arcát is. PAKU IMRE Tandori Dezső: Töredék Hamletnek Tandori - az elsőkötetes költő - a minden lényegek egyikét, az emberi lényeget kutatja. Nem csatangol szertelenül és kalandokra vágyva különböző élménykörökben, egyetlen költői cél érdekében következetesen vonja szőkébbre a választási lehetőségek szerteágazó útjait, hogy rátaláljon a célhoz vezető vagy megközelítő ösvényre. Az önvizsgálat módszerét, az élveboncolás kíméletlenségét választja. Kíváncsian és gyanakvóan, de kíméletet és könyörületet nem ismerve kutatja énjét, egyszerre önmagán belül maradva, s kilép önmagából. 190
