Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Pákolitz István: Római sírban (vers)
PÁKOLITZ ISTVÁN Római sírban Ha tudnám rangodat neved épp így komiszkodnék veled nehogy megsajnáljam magam s ne is legyek igaztalan kívül és könyörtelenül te meg a sírkamrán belül én locsogva te szótlanul hát nem maradhatok alul Zaklatnak a kirándulók faggatnak tudós kutatók megfricskáznak a nebulók de amit tudsz azt te tudod s hallgatsz mert a végső titok örökre elhallgattatott vagy azért nem szólsz mert ami kész arról nincs mit mondani ha másképp soha nem lehet mint ahogy egyszer lehetett csak hóbortosak álma már mit mondanál ha szólanái mi volt a célod hogyha volt talán más is nemcsak a zsold szerzel tetűnyi érdemet s kocsmát nyitsz otthon meglehet csókkal küldött el hajdanán egy toscanai barna lány anyád is visszavárt tudom de jöttél a hadi úton hol mindig minden zsoldosok jönnek s nyomukban fölzokog a koldus nép óh jaj neked bár nem voltál legyőzetett még hőst is játszatott veled a császárod az istened és füstbe ment a jós szava hogy mit követel a haza ezzel vagy ezen egyszerű jeligéd pajzsodra kövült sorsod eleve írva volt de nem lettél hős csak halott kupán vágott egy longobárd s akárhogyan volt nincs tovább nem hogy asszonyod gyereked még egy koszos kocsma se lett a gyászpompa is elmaradt elkaparták a holtakat csak később kerültél ide a festett kősír ölibe mert hogyha az első kevés kell egy második temetés az igazi a mérvadó nemcsak látszatra-nyugtató azt villantja a koponyád fogjam be a szám legalább meguntad nem szívelheted a botcsinálta bölcseket az okos kései utód jól csűri-csavarja a szót de mit neki hell tennie abban sose jut semmire hát Rómában sem lehetett latolgatni a jeleket hisz minden épkézláb gyerek kardforgatásra született 9
