Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Zdzislaw Antoniewicz: Kétezer nap Magyarországon
Lengyel katonák egy csoportja Magyarcsanádon középen Mihály Sándor főhadnagy- Elsőhbsége van a repülőknek, tengerészeiknek és tüzéreiknek. Utánuk kerül sor a többi iskolázott katonára és tisztekre. Legvégén jönnék az egészen fiatalok és az idősebbek.- És hogyan történik mindez a gyakorlatban? - kérdeztem, mikor kettesben elballagtunk egy pohár borocskára.- Budapesten, de másutt is sok a német kém. Titökban kell az egészet szervezni. De a mi magyar barátaink segítettek. Kezdettől fogva támogatnak, a magyar tisztikarban levő sok németbarát ellenére. Az első lépés az volt, ihogy a lengyel táborok többségét a déli határ közelében helyezték el.- Tulajdonképpen hányán vagyunk, internáltak és menekültek?- Senki nem tudja. Folyton jönnek észak felől és húzódnak délre. Barátaink a Honvédelmi Minisztériumban úgy iparkodtak, hogy semmiféle statisztikai dap me kerüljön a táborokba. Ott viszont a helyzet folyton változik. De százezernél több lehet a számunk. Ez annyi, mint egy nagyobb város lakossága! Nem is lehet csodálkozni, ha egyik-másik táborban rosszak a viszonyok, szerény az elhelyezés. Ilyen helyzetben nem szabad zúgolódni, ha ideiglenesen hiányzik a lepedő vagy a párna. A civil menekülteket a falukban helyezték el; a parasztok saját ágyúkba féktették a mieinket.- Mi történik azokkal, akik szöknek?- Útiköltséget kapnak és vagy Pestre utaznak, hogy ott a lengyel konzulátuson jelentkezzenek, vagy egy gyűjtőhelyre. Ott adnak nekik civilruhát, vasúti jegyet a határig, érvényes útlevelet jugoszláv és francia vízummal. Kis csoportokban átjutnak a déli határon, és ott már nyugodtan felszállhatnak Franciaország felé induló vonatokra . . . Később, mikor már Pestre kerültem, további részleteket is megtudtam. A módszereket folyton változtatni kellett, mert a német kémek résen voltak. Sőt, időről időre - magyar hatósággal megbeszélt - „botrányokat” színleltünk. Ilyenkor a sajtó nagy betűkkel, hogy a németeknek feltétlenül észre kellett venniük, ilyesmiket írt: „A határon elfogtak húsz lengyel katonát. Arra készültek, hogy az éjjel Jugoszláviába szöknék . . .” A „tetteseket” meg is büntették a táborban vagy két napi zárkával, és azután rájuk került a sor, hogy átkelhessenek a Dráván. 32
