Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Szabó Dezső magamentése

melytől emberi ember nem futhat f...] egy közös életritmusú jó feleséggel s továbbélő gyermekekben építeni be földi örökkévalóságomat.”-De valahányszor alkalma nyílt, „fekete karmú kétségek” támadtak rá — s felsorol néhány eléggé felszínes okot, majd: „Azután a várbeli, Űri utcai eset [a „csóktornádó”] irtózatos ijesztése végzetes családom folytatása ellen.” A viszony megdöbbentő, végzetes gyümölcse egy degenerált, életképtelennek született s hamarosan elpusztult gyermek volt a regények tanúsága szerint, írja Nagy Péter, s hozzáteszi: „Féja Géza is úgy emlékszik, hogy Szabó Dezső egyszer bevallotta neki: a Nincs menekvésnek ez a mozzanata legszemélyesebb élményéből született.” (Id. mű, 35. 1.)

Feszélyező és ízlést bántó dolog egy ember életébe oly mélyen beletúrni, mint ez az epizód megkívánja, de mert maga vallott róla többféle formában is, és mert vallomásai mindig mítosz-gyanúsak, fel kell tennünk a kérdést: vajon nem álcázó hadmozdulatai közé tartozik ez a tragikum dicsfényébe vont állítás is, és nem ugyanazt a valóságot takarja-e, amit görögtüzes Don Juáhsága? A kérdést többféle szemszögből vizsgálhatjuk. Az első! magától adódik: a halálra született korcs sarj szögesen ellentmond saját születés-mítoszának: az ő fogantatásakor a természet önnön törvényeit szegte meg, hogy a beteg törzsből ront- hatatlan egészségű sarjai fakasszon, vele a terheltség átka megszakadt, testileg is az életerő diadalmas felkacagása, betegség, ártó szenvedély soha közelébe nem fért. Mi több, a férfierő e tragikus döbbenet után is féktelenül duzzad és tombol benne, aggály nélkül aratja győzelmeit a breton tengerparttól a gyergyói havasokig, alig győz beszámolni róluk. Emellett a gyermek életképtelenségére maga szolgál más magyarázattal anélkül, hogy észrevenné, vagy pedig nem akar élni vele. Az asszony férje, írja ugyanott, „negyvennyolc éves, penészes, dohodt, bélbajos, vesébajos, epezavaros, máj-nyugtalanságös, lép-aggodálmas alacsony kis sápadt emberke volt, első feleségétől volt vagy három gyermeké, apjukra ütő szerencsétlen csenevészek”. Sokkal természetesebb volna tehát a feltevés, hogy a negyedik szerencsétlen gyermeknek is a nyiszlett férj volt az apja. Elvégre korcs fizikumú, idióta ivadék az ő terhelt családjában sem született, testvérei testileg-szellemileg mind szép emberpéldányok voltak, csupán idegzetükben és morális alkatukban hordozták a- végzetes örökséget. A fiatal sváb asszony életképtelen magzata, ha csakugyan megszületett, kapóra jött magyarázatnak, ürügynek látszik arra, miért hátrált meg menekülésszerűen a házasság, a családalapítás elől, valahányszor alkalom kínálkozott rá. Végül az önéletrajzában megadott időpontok sem egyeztethetők össze a magyarázattal Eszerint gyakorló tanári évének vége felé, 1905-ben történt az eset: „Március elején — írja —, nem tudom miért, elköltöztem a Verbőczy utcából az Űri utcába ...” Ott került a sváb fiatalasszony, e „Venus devoratrix markába”. „Két kerek hónapig hősiesen bírtam ezt a szerelmi kánikulát, aztán továbbálltam. [...] Űj lakásom május elsejétől a Hunfalvy utca ... 15. száma alatt volt.” Május folyamán meghívást kapott az Eötvös Kollégium igazgatójától, Bartoniek Gézától, hogy a nyarat töltse ott á családdal. „Rögtön átköltöztem” — írja. Augusztus végén pedig, egyévi ösztöndíjjal zsebében, elindult Párizs és újabb aggálytalan szerelmek, csóktornádók felé, s egy esztendeig ott maradt. — Szabó szemmel láthatóan elszámítja magát. Ha két hónap múltán „továbbállt” az Űri utcából, bizonyos, hogy többé képpel sem fordult az asszony felé. Mikor született az a szerencsétlen magzat? Hogyan s hol vett tudomást róla? Párizsban? Hazajövet a Hunfalvy utcái lakásba tért vissza, de már az ötödik napon megkérte Bartoniek leányának, Juliskának kezét, végrehajtva élete első és utolsó kísér66