Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Andrássy Kurta János: Ókori eredetű magyar emlékek

ANDRÁSSY KURTA JÁNOS

Ókori eredetű magyar emlékek

(A tanulmányt vita jelleggel közöljük)

Ha történettudományunk száz évre terjedő munkásságának eredményeit értékelni akarnánk, talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy a mérleg a tárgyi (archeológiái) kutatás eredményei javára billenne. Ez természetesen nem értékrendi meghatározás, hanem az előnyösebb feltételekből következik. Történet- kutatásunknak szinte egyedülálló nehézségekkel kell megküzdenie. A régész ásója tárgyi emlékek után kutat, s a föld, mely gazdag tárháza ezeknek, nem is fukarkodik. Ezek a leleték sok mindent elárulnak múltunkról, de mégsem eleget. Mert ha a tárgyi leleteket és az őstörténetre vonatkozó elméleteket térképre vetítjük, lényeges eltérések mutatkoznak. A föld fölött a háborúk, tűzvészek és nem ritka esetben a tervszerű pusztítások áldozatává vált történelmi emlékek pótolhatatlan veszteségek, mert ezek között gyaníthatjuk a régebbi történelmünkre utaló írásos emlékeink pusztulását is. Álljon itt egy sajnálatos példa: 1655-ben Csipkés Komáromi György, a debreceni kollégium ókori nyelvész professzora „Hungária Illustrata” c. művében arról tudósít, hogy még az ő idejében a debreceni kollégium bibliothekájában volt egy „régi magyar betűkkel” írott könyv, amit ő még olvasni tudott s meg is értett. Sajnos, a tartalmáról nem hagyott semmi feljegyzést. Bél Mátyás (1684—1749) pedig arról tudósít, hogy ezt a könyvet sok mással együtt Karaffa emberei elpusztították (1685—86). De mennyit pusztították el, amiről híradás sem maradt!... Írásos emlékeink hiányában őstörténetünk homályba borult, s ezt a homályt időnként ellenséges érzületek, politikai indulatok még fokozták is. A tárgyi leletek és történetírásunk között mutatkozó ellentmondások nem jelentéktelenek, s ezért fokozott figyelemmel kell megvizsgálni minden rendelkezésünkre álló anyagot és adatot; különösképpen azokat, amelyek valamely írásos jellegre utalnak.

E sorok írója a fenti gondolatok jegyében jelentkezik szerény munkájával abban a reményben, hogy fáradozásai nem bizonyulnak haszontalannak. Az emlékek, amikről szó lesz, nem ismeretlenek. Régi történelmi emlékek, ereklyék, nemzeti szimbólumok ezek. Mindegyikről írtak már sokat, de úgy látszik, nem eleget. Mert vannak rejtett vagy mellékesnek tűnő dolgok, melyek könnyen elkerülik figyelmünket, holott talán éppen ezek a lényegesek. Mert ha a tüzetesebb vizsgálódás — amint majd a továbbiakban látható lesz — kideríti, hogy a motiválások nem díszítő elemek vagy elnagyolt anatómiai jelzések, hanem valamilyen írásjegyek, még akkor is új támpontot jelenthet, ha történetesen tartalmuk megfejthetetlen, mert amikor azokat a jeleket a tárgyakra rótták, vésték vagy festették, még bizonyára értelemmel tették. De akadhatunk talán olyanokra is, miket el lehet olvasni, vagy legalábbis szimbolikus rendszerük többé- kevésbé ismeretes. Köztudott, hogy a régi időkben a művészi ábrázolások nem öncélú esztétikai díszítések voltak, hanem kultikus jelleggel bírtak. Találkoz53