Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Pósfai H. János: Untenecker kapitány (elbeszélés)
A parancsnok nem szól. Untenecker beletüzesedik: — Tetszik tudni, parancsnok elvtárs, látunk ám mi. Tudjuk, hogy nincs rendben itt minden. Az urak visszakivánják a régi világot. Még itt a vörösőrségben is megbújnak. Többségük a régi rendőrségben szolgált, mit lehet ezektől várni? Ha veszélybe kerülne a proletárdiktatúra . . . Dr. Nagy Ebeikig Miklós falfebéren áll az ablaknál. Egy pillanatra találkozik a tekintetük. — Minden a parancsnokon múlik — feleli kényszeredetten. — Az igaz — mondja a szőke legény. — A parancsnok a fej, ő gondolkodik, irányít, a többiek végrehajtják akaratát. De azért nem árt, ha a végtagok sem idegen testből valók. A főhadnagy mosolyog. Idegeit felborzolta a beszélgetés. Ki vagy, te ör- dögfattyú? Honnan vetett fel e nyugtalan idő? Kergetőznek a fejében a gondolatok, de igyekszik nyugodtnak, játékosnak látszani. Padosék ezt nem látják Sopronból. Nem tudják, milyen emberek táplálják itt a tüzet. Vajon ő mit kezdene ezzel a két egzaltált legénnyel? Ezek ellen nagyon fel kell készülni. Eszébe jut Liszkay Győző. Megígérték, hogy Kőszegre küldik a 18. honvéd gyalogezred pótkeretének egy alakulatával. Az jó lesz. Liszkayért tűzbe tenné a kezét, a MOVE egyik oszlopa, ádáz ellensége a vörös uralomnak. Valamivel derűsebb arccal fordul a legényekhez. — Hát lássuk, akkor. Előbb Surányi József adatait írja fel, majd a molnárlegényhez fordul. — Hogy hívnak? — Untenecker János a nevem. — Édesanyád? — Untenecker Zsuzsanna. A parancsnok felkapja a fejét. —■ Atyád neve? — Apám neve ismeretlen — hajtja le a fejét Untenecker János. — Édesanyám sem él már, 'beleölte magát a Dunába. Nagyszüleiül élnek. Dr. Nagy Ebeling Miklós odasétál a legényhez. — Szóval zabigyerek vagy. . . — Anyám Bécsben szolgált. . . Nen volt szíve, hogy elpusztítson, mielőtt még a világra hozott. Inkább magát ölte meg, értem. . . ■—• Sajnálom — mondja a parancsnok. — Régen volt — sóhajt a legény. — Beforrott seb ez már, parancsnok elvtárs. — Sajnálom — ismétli szavát a vörösőr parancsok. — Természetes, így az ügye tárgytalan, fiam. Hiszen tudhatja — vált át magázásba — törvénytelen személyek nem lehetnek az állomány tagjai. . . Untenecker felszisszen. — De hiszen proletárhatalom van! Még Czeke úr is azt mondta, hogy most már megszűnik a bélyeg. Akár mesterséget is tanulhatnék amiatt. . . — Sajnos — tárja szét karjait a főhadnagy. — Engem erről még nem értesítettek. A szabály, az szabály. A maga ügye rendben van — fordul Surá- nyihoz. — Magát majd értesítjük, mikor kell jelentkeznie. Surányi szótlanul nézi a vörösőr parancsnokot. Feláll, Untenecker mellé megy. — Köszönöm, parancsnok úr. Én sem akarok vörösőr lenni. .. 35
