Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Káldi János: Aratás (vers) - Káldi János: Nyári vers
KÁLDIJÁNOS Aratás Süvölt, sikolt a sárga szín; ameddig a szem lát, fékevesztett, vad sárgaság virít: szeli, szeli az aratógép a búzatábla roppant habjait. Három férfi — fekete árnyékként — föl-föl-tűnik olykor itt-amctt; villogtatják a szalma-szóró villát, akár valami csillagot. Kidőlt, akár a tej, a katlant hő. Tűnödik-piheg a világ. Néznek rám szomorúan a paprikavirágok, a szegfűk, a dáliák. Vigasztalom az egyik rózsaágat. Nem vigasztalódik a rózsaág. Megsimogatom a tátikát — ezt a faluból-jött, emlék-lila elégiát —, — mintha haragudna — elfordul tőlem a virág. Mit akar ez a nyár? Meddig önti még mindent-pusztító, iszonyatos dühét az ég? És én mit tehetek, hogy fölmentsenek az ártatlanok, a szenvedők, a szépségesek? Széttépem ezt a hosszú-hosszú, csupa-láng, kék sálhoz hasonló délutánt. de 22 Nyári vers
