Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 2. szám - Káldi János: A kő nem felejt el (vers)

A ko nem felejt el

Ez a kakukkfű nem emlékezik majd rám, pedig csókolja most a kezemet; ez a kéküstökíí csormolya sem tud rólam holnap már semmit;

s ettől a bólongó, egyedüli-árva napraforgótól is hiába kérdeznék

két hét múlva már a szemem színét, pedig most itt néz rám perzselő szépséggel majdnem fél nap óta;

az útszéli por sem gondol majd simogató kezemre; s faggathatják ezt az ékszeres galagonyabokrot, milyen is volt tűnődő arcom; s a fák, a fák, azok is elfelejtenek; csak ez a kő, amin ülök,

ami tízezer éve itt áll már esők és fények zuhanyában, amit a nyár és tél csókja simára csiszolt a Mecsek tetején, ez nem felejt el,

mert értetek bánkódtam itt, édeseim.

Geszler Mária: Kiskirály (Kerámia)