Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Pozsgai Zoltán: A lóhalál útja (elbeszélés)
— Ahogy hozzáér az ember, mozog minden vére, idege! — Jó faj. — A másik, az anyja se rossz! — Az állatnak az emlber az istene, Gyura. A jóisten adhat szép, erős testet az embernek, akár Sámsonnak is teremtheti. De, ha úgy akarja, féllábúvá vagy vakká is nyomoríthatja. Az ember meg az állat istene. Éppen úgy tehet az állattal. Hogy aztán itt majd milyen istenek lesznek a lovak mellet. ..? Miii? Gyura nem szólít. Csak állt, s rossz szeme fehérjéjével megint az elszállt harangszék után nézett. Száraz moha hullott a kalapjára a Dömsödi- ház födeléről. Úszott valahol egy nyárfasor és lengett a parádéskocsis- gönc szalagja Gyurán. A Poky Tamást hordtam valamikor két, gyönyörű szürkével, mondta hangosan lélegezve. Egyszer, virágvasárnap előtti pénteken az úr mellém ült és elvette a gyeplőt. Szerette hajtani a szürkéket. Tudott is hajtani rendesen. De akkor az egyszer rosszul hajtott. A hídnál az egyik szürke megbotlott és elesett. A két első lábával fölállt, de amazokkal nem tudott. A bal hátsó lába eltörött. Onnan se tőled, se hozzád. Nyomorult lovat agyon kellett lőni. Nem mondok el mindent; csak elég az hozzá, hogy két hét múlva a megmaradt szürke kapott egy új, gyönyörű társat. És, gondold el: azzal meg nem ment. Nem ment, de nem is evett, nem is ivott vele. Csak búsult a régi társa után. Búskomor lett miatta. Az olyan érzékeny állatok nehezen válnak meg egymástól. — Tudom. — Ez így van. — A tied is érzékeny mindegyik. — Az. — A fiatalabb kellene csak. Amaz szép, de öreg. — Hogy?. . . — Az ilyen érzékeny lovakat nem könnyű szétválasztani. Abból baj lehet. Hát csak vezesd haza mindegyiket. Ide úgyis csák tizennégy pár ló kell a gépek mellé. Csak a legjava. Nem zabbal szántunk mi már, hanem olajjal, Mátyás. Ez százhetvennégy ló. Akad közte húsz—huszonöt, annyi kell! Mondom: csak vezesd haza a lovaidat. Én tudom, milyen nehéz az összeszokott, érzékeny lovakat rendesen szétválasztani. — És Gyura Mihály ment tovább. Kié a következő? De még visszafordult Czákóhoz. Aztán meglehet, Mátyás, mondta, ha az emberek is olyan sokáig, olyan jól együttlépnek, mint azok a gyönyörű szürkék, ők is úgy sínylik majd egymás hiányát. Ment, húzta nagy csizmáit. De odább újra csak megállt. Meglehet, mondta, de ezt már csak önmagának, ámbár az is igaz, hogy az egyik ló nem rúg, hogyha a másiknak a patkója szebben szikrázik. . Enyhe sziél csapott végig az udvaron, a lovak szőrén. És egy magányos felhőbe tafcaródzott néhány percre a nap. És valahol, a pajta mögötti vadvizekben fölbúgott a bölömbika. Aztán az egyik kapuszárny elzuhant a Dömsödi-ház elejénél a nekidőlt, sok bámészkodótól. Az elnök odafigyelt egy pillanatra, s megcsóválta a kalapját. De, látta, hogy nem történt baj. Ment tovább. Most, hogy ki-ki már hazafelé vezette lovát, az emberek figyelő mozdulatlanságba idegesedtek. — Kié a következő? — Éelhősödik. Talán elveri a melegséget a felhő, — Ügy néz ki. 8
