Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Kulcsár János: Köszöntjük az olvasót
akiben tanút, barátot, segítőtársat keresünk egy új folyóirat indulásakor. Indulás? Akik eddig utunkat egyengették, célbajutást is mondhatnának. Hat évi aprómunka — gyötrőbb minden látványos küzdelemnél! — teremtett alapot ehhez a születéshez. Nyugat-Dunántúlt a közfelfogás gazdagabbnak tartja az ország más vidékeinél. Mégsem vált ez a tájék literatúránknak sem bölcsőjévé, sem iskolájává soha. Csak tisztelettel adózhatunk hát annak a bátorságnak, amellyel négy megye (Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Zala) vezetői hozzáfogtak, hogy szű- kebb pátriájukban irodalmi életet teremtsenek. Nem a körülöttük élő toliforgatók becsvágya sarkantyúzta őket. Ellenkezőleg: legfőbb gondjuk éppen az igények felkeltése volt. Kibontása a csírában szunnyadó, tétova alkotási kedvnek. Ebből a törekvésből született meg 1963-ban az Életünk című antológiasorozat, melynek kötetei az elmúlt öt esztendőn át, évi három alkalommal, 10— 10 nyomdai íven láttak napvilágot. Hosszú ideig magán viselte a „vidéki” irodalom alkalmi fórumainak minden vele született betegségét, de élt, erősödött. Egyre kézzelfoghatóbban bizonyította a kezdeményezők igazát, s mind nyilvánvalóbbá vált, hogy már nemcsak létezésének puszta tényét lehet felhozni érdeméül. Az akkori szerkesztő bizottság megtalálta az utat a vidékünkről elszármazott, többnyire a fővárosban élő rangos írókhoz is, akik szíves szeretettel léptek az Életünk munkatársai közé. Köszönet érte, több okból is. Közelebb került egy „helyi” kiadvány az irodalom országos vérkeringéséhez, a kritika — bár nem mindig szívesen — foglalkozni kényszerült vele. Végül a legfontosabbat: a létszámában is gyarapodó helyi szerző-gárda önkontrolljának, művészi igényességének fokozásában felmérhetetlen szerepe volt ennek az időszaknak. Ma már régesrég túl vagyunk az igények ébresztgetésén: felnőtt az Életünk körül egy olyan alkotó közösség, mely megérdemli munkálkodása alapján az antológia folyóirattá válását, és egyben reményt is tud nyújtani arra, hogy a korábbinál gyakoribb, rendszeresebb, az egész ország területére eljutó irodalmi fórumot külső segítség nélkül is megtölti. Jóleső érzés számunkra, hogy az Életünk — eddigi kötetei alapján — az illetékes szervektől megkaphatta az „érettségi bizonyítványt”: táj-jellegű antológiából folyóirattá léphet elő. Megtisztelő kötelességünknek tartjuk annak a súlyosbodó felelősségnek a vállalását, amelyet megnövekedett lehetőségeink ránk hárítanak. A kisebb-nagyobb buktatók, melyekre időnként majd számítanunk kell, semmiképpen sem fékezhetik a törekvés lendületét. Bízunk abban is, hogy szándékunk tisztasáaa mellé sem tesz majd kérdőjelet senki. 3 Köszöntjük az olvasót,
