Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Józanság és költészet

hordó Vitéz Mihály (s Mátyás király) s a hajdú vagyis — hajjaj! — balkáni Arany János, Veres Péter s a Don Quijote Krúdy, a lengyeles Lőrinc, a mongol Áron s Gyuri, a hindii ajkú;

s a janicsár Szabó Pál, a szép-finn Kosztolányi (a szép-olasz Széchenyi és a szép-kurd királyfi: nagy Rákóczi Ferenc!) s a fél-kun, fél-román

Attila (meg Erdélyi) s én, a fél-besenyő —

— Belül épp ettől oly más s pompás a gyuromány, mit kelt örök kovászod, páratlan Tekenő!

Illyés kettős elkötelezettsége — a magyarság és az emberiség iránt — tehát valójában egyetlen élmény, egyetlen erkölcsi parancs. „Népiség — írja — annyi, mint magyarság. Az a magyarság, melynek álomképe a legjobbjaink képzeletében élt, akik közben a legjobb európaiak is voltak.” Azokat a költő-elődöket: Zrínyit, Csokonait, Petőfit, Babitsot vallja mestereinek és példáinak, akik magyarság és európaiság szintézisét tudták megvalósítani. Ezért szegül szembe azokkal, a népi írók között is jelentkező törekvésekkel, melyek a nemzeti elzárkózást, a zárt és különálló magyar kultúra ideálját hirdetik. Illyés véleménye szerint a magyarságnak kisnépi sorsa és rokontalan helyzete következtében mintegy lételeme kell legyen a népek testvérisége, a nemzeti összefogás és a világszabadság gondolata. Van-e jobboldali és baloldali irodalom? című 1933-as tanulmányában így ír: „Nincsen sok dicsekedni valónk ázsiai származásunkkal. Szellemünkben alig van már ázsiai, de ez a szorongás, ez a valóban az idegenbe szakadt testvértelen fiú szorongása, aki sehol se lát barátot, csak ellenséget, s nincs hova visszatérnie sem. Csak természetes hát, hogy meghatva fogadja a szózatot, mely minden nép testvériségét hirdeti, mint mentőkötélbe kapaszkodik beié, s a népek testvériségével együtt elfogadja az emberek, a fajták, vallások, osztályok testvériségét és egyenlőségét is, és mindazt, ami ebből következik, a Déclaration des Droits de l’Homme minden pontját.” Az itt megfogalmazott gondolat, a testvérkeresés vágya erősíti meg napról napra azt a kapcsolatot, amit Illyés a francia kultúrával tart fenn. Kettős elkötelezettségről beszéltünk az imént, nos e kettős elkötelezettség tartalma közelebbről a magyar néppel, parasztsággal és a francia szellemmel őrzött kapcsolat. E kötődések politikai-közéleti aspektusáról pedig a Magyarokban vall: „Pártban nem tudnék megmaradni semmifélében, de boldog otthoniassággal állnék e megindítóan bölcs és hős férfiak sorában, a fiaikéban! — írja az agrár- szocialisták, az Áchim Andrások és Szántó-Kovács Jánosok hagyományával őrzött kapcsolatáról. — Egyik kezemmel az ő jobbjukat fognám, úgy, hogy közben a másikkal egy percre se ereszteném el Pascalét, mint azokét, akik tekintetüket rád vetették, oh változásaidban-kanyargásaidban is mindig egy irányú justice éternelle!”

A kettős elkötelezettség kiépítése a józan költő és racionalista gondolkodó műve. Haza és nagyvilág, magyarság és Európa eme páratlan egysége Illyés életművének egyik legértékesebb eszméje, legsugárzóbb gondolata. Erről a gondolatról vall a klasszikus fogalmazás fokán újabb költészetében, a Kézfogások vagy a Dőlt vitorla című köteteiben is. A „kitágult” világ, a kulturális határok lassú elmosódása Illyés költészetét is új élményekkel ajándékozta meg. Talán

83