Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Ernst Fischer: A valóság elvalótlanítása (fordította: Petrován Oszkár)
munkára kárhoztatott a fogyasztásban mint megváltott üdvözöltetik. A reklám képes arra, hogy „a maga módján éppolyan nagyszerűen képezze egy Buick imágóját, mint egykor az egyház isten imágóját alakította” — írja Allan Kar- pow „A Pop Art jövője” c. tanulmányában. A kommerszializált unió mystica már többé nem istennel való egyesülés, hanem az áruval. A ccmmunió a fogyasztásban valósul meg. Ember és gép Nemcsak az ipar, az ember is automatizálódik. A romantika borzongása a gó- lemtől, az automatától, a géptől, ami holt anyagból fabrikáltán úgy jár-kel, mint az emberek, meghátrál a technikai tökéletesedés feletti elragadtatás, a hasonló tökéletességre való vágy előtt. Egy kybernetikus azt mondta nekem, hogy könnyebben megérteti magát gépeivel, mint az emberekkel. Az a közös nyelv, amelyet ember és gép beszélni tanulnak, exact és egyértelmű, nem ho- mályosodik el az érzelmek, a nem-őszinteség visszfényében. ,,Én gép akarok lenni” — nyilatkoztatta ki Andy Warhol pop-művész, és Lil Picard publicista nő hozzáfűzte, hogy „ez a kijelentés be fog vonulni a művészettörténetbe, ás ugyanolyan jelentőségre tesz majd szert, mint az irodalomtörténet számára a maga idejében Flaubert Madame Bovaryjának „c’est moi”-ja.” Azonban az élő fellázad az ellen a metamorfózis ellen, amelyben nem válik babérrá, mint Daphne Apolló elől menekülve, hanem az én elől menekülve automatává, géppé lesz. Annak a vágynak, hogy a technikának, a készülékeknek, az intézményeknek általa létrehozott világában elmerüljön, mint egykor a vallásos ember istenben, a romantikus ember a természetben, felszippantva a mindenek felett hatalmas által, szembeszegül mind szabadságtörekvése, mind az embernek az a kívánsága, hogy több legyen, mint a gépezet egy rész-darabja. A dolgok akkumulációjával, a tőke koncentrációjával, a gazdasági és politikai hatalommal, az intézményekkel és szervezetekkel, az enörmis szervezettséggel megnövekedett az atomizáció is, az egész szétesése monaszokra, amelyek nem előre meghatározott összhang által, hanem csupán kívülről nyernek tartást. Az ipari forradalom, mint azt Eric Hobsbawm az európai forradalom történetében megjegyzi, olyan magányosságot hozott a világba, amit 'Szabadságnak neveznek. A magányosságnak, az él-hagyottságnak, a kapcsolatok elvesztésének érzésében számos ember (mindenekelőtt nagy történelmi csalódások után) kész arra, hogy kapituláljon az embertelen mechanizmus előtt, hogy -a lehetőség szerint feltűnés nélkül alkalmazkodva, mintegy a kerítés mögött, megkaparintsa az individuális szabadság egy csöppnyi kvantumát, vagy következetes öncsonkításban megszűnjék embernek lenni, túl az általános automatizálódáson. Mások azonban nem adták fel a harcot az ember felszabadításáért, a mechanizmus feletti győzelméért, ennek az embernek a megindulásáért a dologszerűből, a töredékesből, a deformáltból az egész, az értelmes, az alkotó felé. Ernst Neiswestni orosz szobrász szobraiban éppen ez az egymásbahatolása az embernek és a gépnek, ez a folyamata laz el nem döntött metamorfózisnak, az embernek ez a küzdelme saját művével jut mély benyomást keltőén kifejezésre. A dologgá alakított ember, avagy az emberré alakított mű lesz ennek a küzdelemnek az eredménye? Vég nélkül fog tovább folyni ez a küzdelem? Képesek vagyunk-e még úrrá lenni a külvilágon, hogy éppen ezáltal olyat hozzunk létre, ami még nehezebben legyőzhető, hogy az elidegenedésből annak megszüntetéséhez, meg70
