Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: A betűsajtó
nyolc arany tiszteletdíjat kap; a tanítványnak viszont tilos a tanultakat a mester engedélye nélkül továbbadnia. 1446. március 10-én Valdfoghel megegyezik Davin de Caderousse avignoni zsidóval 27 vasba metszett héber betű és a hozzájuk tartozó fa, ón és vas szerszámok készítésére, Davin pedig megfogadja, hogy az írásművészet elméletét és gyakorlatát senkinek a világon sem közvetlenül, sem közvetve fel nem fedi, sem el nem árulja, ki tanította meg reá. 1446. április 26-án Valdfoghel elismeri, hogy egy köpeny és 48 vasból metszett betű kivételével minden zálogát visszakapta; ugyanekkor Davin megerősíti, hogy a latin (nem héber) írásművészethez szükséges eszközöket mind átvette, s újból megfogadja, hogy a nevezett művészetet senkinek Avignonban vagy 30 mér- ícldnyi körzetben másutt, ahol Valdfoghel tartózkodik, továbbadni nem fogja. 1446. április 5-én az üzleti egyezségből kilépő Manaud Vitálisnak, Valdfoghel kívánsága szerint, meg kellett esküdnie az evangéliumokra, hogy a mesterséges írásnak tőle tanult művészete valódi és igazi művészet, s mindazok számára, akik jószándékkal és értelemmel gyakorolják, könnyen művelhető és hasznos is. A mesterséges íráshoz szükséges vas, acél, vörös és sárga réz, ólom, ón és fa eszközöket Vitálisnak vissza kellett adnia, ennek fejében az üzletrészként befizetett tizenkét arany neki leszámolhatott. 1446 májusában Valdfoghel nyomtalanul eltűnik az aktákból, Avignonból és általában a történelemből, művészetével és tanítványaival együtt. Mi volt ez az avignoni közjáték, hogy sem előzménye, sem folytatása nincs? Magában véve érthetetlen, de talán épp a folytatódás hiánya adhatja kezünkbe a kulcsot. Robert Brun nézete szerint Valdfoghel nem igazi sajtót konstruált, hanem valami kezdetleges írógépíélét, mely a betűket többször egymásután le tudta nyomtatni, de hosszabb szöveg sokszorosítására alkalmatlan volt. Brun feltevése nem fogadható el, mert egy ilyen gép fölösleges és célszerűtlen lett volna: a kézírás gyorsabb és könnyedébb. Tekintve, hogy Valdfoghel a matricákról akárhány betűt önthetett, azaz hosszú szövegeket is módjában volt kiszedni, hihetőbb, hogy a szedéstechnika, a nyomóforma és a sajtolás nehézségeit nem tudta leküzdeni, legfeljebb rövid szövegeket sokszorosíthatott kézi levonással, rádörzsöléssel vagy primitiv orsóval. De mindez puszta találgatás; egy tény marad: a találmány elsüllyedt, tehát tökéletlennek kellett lennie. Ám még ebben a tökéletlen formában is érthetetlen volna a mozgatható betűk, a szedésnyomás ily váratlan és elszigetelt felbukkanása, azonban épp az időpont révén sikerült meglepően egybevágó adalékokat kinyomozni. Először is feltűnő, hogy Gutenberg Strassburgban 1436-tól 1444-ig pontosan ugyanoly szerződéses kikötések, föltételek, díjazások mellett tanította egy titokban tartott s jövedelmező „művészetre” négy üzlettársát. A közös munka pörrel végződött, s noha az Ítélet Gutenberg javára szólt, tudjuk, hogy az elkészült eszközök közül a sajtógép és egy homályos rendeltetésű szerszám az üzlettárs halála után örököseinél, a Dritzehn testvéreknél maradt. A pör után, 1444 közepén Gutenberg eltűnik Strassburgból, s csak 1446 közepén bukkan fel Mainzban; hol járt a közbeeső években, nem tudja senki. De pontosan ugyanebben az időben, 1444 közepétől 1446 közepéig működik Prokcp Valdfoghel Avignonban, pontosan ugyanoly módon, mint Gutenberg az előző évek alatt Strassburgban. Valdfoghel előéletéből csak annyit tudunk, hogy 1439-ben Luzernben polgárjogot nyert, s ennek fejében egy aranyat fizetett. Másfelől azonban adatunk van róla, hogy a Dritzehn testvérek egyike, Jörg 1443-ban szintén Luzernben tartózkodott, mégpedig természetesen a Gutenberg-féle nyomtatás akkori titkainak birtokában. Ez megmagyarázná a titkok útját Gutenbergtől Valdfoghelig és Strassburgtól 53
