Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: A betűsajtó

szolgáltak mintául és indítékul Gutenberg „finomabb és mesteribb’1 módszerének kikísérletezéséhez.

Mielőtt akármi következtetést levonnánk, be kellene fejezni az adatok és utalások seregszemléjét. Ulrich Zell tanúskodása és a dokumentumok hosszú sora Hollandiára sűríti figyelmünket, s ezeknek vizsgálata akarva-akaratlan egy valószínűségbe torkollik: itt a szedésnyomásnak valaminő módszerét már igen korán használták, lehet, hogy Gutenberggel egy időben, lehet, hogy korábban. De a valószínűséggel szemben több nyomós ok esik latba, s köztük a legfontosabb akadémikussá tesz minden vitát: nincs oly keltezhető hollandi ős- nyomtatvány vagy vele egyértékű dokumentum, amely az elsőséget bizonyítaná, vagyis az 1445 előtti időből származnék. Mellőzöm tehát a terjedelmes' anyag bemutatását, amit a kutatók fáradhatatlan szorgalma összegyűjtött, s csak két mozzanatot említek: a legkorábban keltezhető holland ősnyomtatvány évszáma 1462; azonkívül igen feltűnő körülmény, hogy magában Hollandiában a könyv- nyomtatás nekilendülésének idején a szedésnyomás feltalálásának nem volt semmi helyi hagyománya. Teljes joggal írja Heinrich Heidenheimer: „Egyetlenegy Hollandiában vagy hollandusok által külföldön nyomtatott könyvzáró szöveg sem említi a nyomtatásnak állítólagos hollandiai feltalálását. Pedig mily szívesen dicsőítették volna hazájukat azok az antwerpeni, meehelni, haarlemi, nymwegeni nyomdászok, akiket a XV. század folyamán Genuában, Londonban, Padovában, Sienában találunk, és mind a többiek, akik odahaza s a külföldön híven mesterük [Gutenberg] zászlaja alatt működtek.”

A felhordott szövevényes forrásanyag mérlege így végül is Németország javára billen, ám Hollandia szerepe még tisztázandó. E két országon kívül csak egy helyen bukkan fel egy „első” ősnyomdász híre, de rendkívül érdekes körülmények között. A történet Avignonban, Dél-Franciaországban játszódott le, s az ottani egykorú akták a következőket beszélik el: 1444-től 1446-ig egy prágai ezüst- és aranyműves működött Avignonban, név szerint Prokop Valdfoghel, és „a mesterséges írás művészetét” (ars artificialiter scribendi) tanította. Több emberrel kötött szerződést mesterséges művészetének megtanítására, s ehhez a következő eszközökkel rendelkezett: „vasból, ónból, sárga és vörös rézből készített betűk, két alfabétum acélból, 48 öntőmustra ónból és egyéb öntőformák, két vas-forma, egy aoélorsó” stb. Az egész együtt egy kisméretű, de teljes nyomdaberendezés, aminőt később a vándornyomdászök szoktak magukkal cipelni. Súlyos, nehezen rendben tartható és szállítható betűkészlet nincsen, ellenben van két acél alfabétum, azaz betüpatrica (modellbetű, magyarul: kölyü), ugyanennyi kész kiöntött matrica (anyaminta, magyarul: odor) ónból és egyéb matricák, két öntőkészülék vasból, végül acélorsó vagyis csavar a sajtoláshoz. Bizonyos, hogy Valdfoghel ezekkel a szerszámokkal nem a kézírást vagy táblanyomtatást tanította, hanem valami Gutenbergéhez hasonló „művészetet”, éspedig éppen akkor, midőn a mester strassburgi kísérletei megakadtak. A tanításon 'kívül Valdfoghel megrendelésre is szállított hasonló szerszámokat és betűket. Azonban a tanítás nem ment egészen simán, s a rejtélyes aranyműves nem adta olcsón a tudományát.

Amikor egyik tanítványa, Girard Ferrose az üzleti egyezséget felbontotta, 1444. július 4-én, meg kellett esküdnie, hogy a megtanult írásművészetet Avignonban és 12 mérföld körzeten belül sem gyakorolni, sem tanítani nem fogja. 1444. augusztus 26-án Valdfoghel kötelezettséget vállal, hogy Georges de la Jardine-t megtanítja eme írás művészetére, s a szükséges eszközöket rendelkezésére bocsátja; ellenértékűi az első hónapban tíz, a következőkben nyolc52