Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: A betűsajtó

Pergolotti 1340-ben Baedeker-féle útmutatót írt az odautazó kereskedők számára. De a közelebbi Kelet is nyújtott érintkező pontokat, hírszerző forrásokat. Így a mongol uralom alatt álló Perzsiában 1294-ben arabnyelvű papírpénzt nyomtak; ugyanebben az időben velencei és génuai kereskedők jártak ott, valamint a keresztes háborút viselő hatalmak követei, hogy szövetséget kössenek az arabok ellen. Ahogyan a velenceiek Keleten megismerkedtek és kereskedtek a papirossal, megismerkedhettek a nyomdászattal is.

De nem csupán hírek, hanem, valódi keleti nyomtatványok is eljutottak már jókorán Európába. Azt a kínai táblakönyvet, melyet Szamosközy látott a firenzei Laurenziana-ikönyvtárban (1592), csak. futólag említem: magányos kuriózum volt. Ellenben a tatár hadseregek a XIII. században szentképeket és játékkártyát hoztak magukkal (hozzánk is). S bizonyos, hogy mind a kártya, mind a szentkép hamarosan divatossá lett Európában. 1397-ben Párizsban rendelet tiltja a kártyajátékot mint a munkások megrontóját. A széntképnyomta- tás pedig valósággal iparrá lett, művelői az úgynevezett formafaragók, form- schneiderek, printsnyderek, prenterek, s róluk még szó lesz.

Hogy a keleti nyomdászat híre, ismerete milyen formában szállongott Európában, arról tehát pozitív adatunk valóban nincsen, de az időbeli és technikai egyezés mégis feltűnőbb, semhogy szó nélkül elmehetnénk mellette. Ne felejtsük azonban, hogy az adatok hiánya még nem jelenti a tények hiányát. Gutenberg kísérleteit, amiket itt, Európa kellős közepén, Strassburgban és Mainz városában végzett, sűrűbb homály födi, mint a kínai nyomtatás történetét. így tehát a függönyt, mely Gutenberg betűkonyháját takarja, Kelet felől jövet sem tudjuk fellebbenteni.

Bármint volt, a táblanyomat a XV. század elején megjelenik Európában, s egyre szélesebben, egyre dagadóbb mennyiségben terjed. Technikája ugyanaz, mint a kínaié, s terjedését lehehetővé teszi a papíripar fejlettsége. A papír az az anyag ugyanis, amely az írást korlátlan mennyiségben hordozni tudja, nem állít akadályt a példányszám szükség szerinti növelése elé, s nélküle a nyomtatott műből sohasem lett volna igazi könyv. A bélyegzőnyomás, láttuk, csak az anyag díszítésére szolgált, a dísz pedig másodlagos cél. A táblanyomattal a nyomtatás: a kép és szövege önállósult, s hordozója annyiban lett fontos, hogy alkalmas-e a „sok” igényének kielégítésére.

Fogadjuk el tehát, hogy az önálló táblakép a buddhista szentképek európai változata. Azonban e föld leleményes embereinek kezén csakhamar egyéb alkalmazásra is talált: a kézírásos kódexeket díszítették vele. A fametszetet az írott szöveg sorai közé nyomtatták, s e metszetek gyakran vándoroltak kódexről kódexre, még a nyomtatás idejében is. A sokszorításra való alkalmasság s a kereslet folytán az önálló táblanyomás valósággal iparággá lett, s szöveggel bővült, melyet eleinte kézzel írtak reá (chiroxylograhia). Hamarosan a szöveget szintén reájuk vésték (xylograhia), végül a táblakönyvek korában a szöveg önállósult, külön oldalát kapott, sőt kép nélküli, szöveges táblakönyvek is megjelentek. A táblanyomatok (nem könyvek) úgyszólván mind vallásos tárgyúak: szentképek, jelenetek a bibliai történetből stb. A legrégibb ismert példányok a brüsszeli Madonna 1418-ból és a manchesteri Szent Kristóf kép 1423-ból. A későbbiekből sem sok maradt fenn, s pusztulásukat éppen a nagy mennyiség, a széles körű köznapi használat okozta, éppúgy, mint napjaink legnagyobb tömegcikkét, az újságpapirosét. Csak egyik oldalukra lehetett nyomtatni, mint45