Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: A betűsajtó

hogy a fatáblára dörzsölés folytán a kép vagy írás átütődött a papíron, s a vérző használhatatlanná vált. Kétoldalassá csak úgy tehették, ha két táblanyo- matot hátoldalával összeragasztottak.

így jöttek létre a többleveles nyomtatott füzetek, az ún. táblakönyvek. Közülük több már csak szöveget tartalmaz, számuk ezeknek sem nagy, mármint a fennmaradtaké: 33 művet gyűjtöttek össze több mint száz kiadásban az 1470— 1530 közti évekből. Az elsőket valószínűleg Hollandiában nyomták. A szöveg nélküli képeskönyv-nyomtatás tisztára a népi igényeket szolgálta, tömegcikket állított elő iparszerűen az olvasni nem tudók számára, s szabályszerű műfajai keletkeztek. Ilyen a „Szegények Bibliája”, képekben ábrázolta a Szentírás történeteit; roppant népszerű volt „A meghalás művészete” ellenállásra intett az ördög incselkedéseivel szemben, művészi, hatásos képek által; hasonló kegyes célt szolgált „Az emberi üdvösség tüköré”, az „Apostoli hitvallás”, az „Énekek éneke”, az „Apokalipszis”; a „Róma csodái” útmutató volt zarándokok számára, a „Planétáskönyv” a bolygók hatását magyarázta az emberi életre asztrológiai alapon, az ún. Donatusoknak pedig fontos szerep jutott a szedésnyomás történetében.

Aelius Donatus 350 körül írta kis latin nyelvkönyvét, közkeletű nevén Donatus Minort, igen kedveltté vált, s a XV. században a latin nyelv elemi oktatásának egyetemes tankönyve lett. A nagy kereslet kifizetődővé tette táblanyomatos sokszorosítását, sőt a legkoraibb hollandi nyomtatványok közt aránylag nagy számban feltűntek betűszedéses Donatus-töredékek. Felsötétlett tehát a nagy kérdés: milyen időből származnak ezek, megelőzték-e Gutenberg legelső nyomtatványait? Kié az elsőség? A töredékek e század elején bukkantak fel, a vita viharossá dagadt, s a háborgás ma sem csillapult le teljesen.

Evvel végre eljutottunk az európai szedésnyomás történetének rejtelmeihez, s az itt következő szakasznak bátran adhatnánk ilyesféle hangzatos címet: „A Coster-legenda és az avdgnoni aranyműves”. Valóban, a történetből nem hiányzik a szabályszerű regény sem, noha nem szépirodalmi céllal írta szerzője, Ad- rianus Junius (Adrian de Jonghe) hollandi tudós 1568-ban Batavia címmel. A könyv 1588-ban jelent meg, igen vastag, idevágó részét Bona ven túra Kruitwa- gen kivcnatolásá'ban szokás idézni, én is ezt követem:

„Százhuszonnyolc évvel ezelőtt élt Haarlemben, egy nem csekély tekintetű házban a piactéren, a királyi palotával szemközt, Laurentius Johannes, Sekrestyés azaz Coster nevezetű. [Coster őrt, sekrestyést jelent.] Midőn egyszer a város melletti erdőben sétálgatott, fakéregből betűformákat kezdett faragcsálni, aztán megfordítva, egyenként papirosra nyomta őket, s a maga kedvére néhány sort formált, hogy veje gyerekeinek mintául adja. Mikor a dolog jól sikerült, éles elméje lévén, nagyobb dolgokra kezdett gondolni. És mindenekelőtt nejével, Thomas Petrusszal egyfajta fekete írótintát gondolt ki, mely ragadósabb volt és jobban tapadt, mert tapasztalatból tudta, hogy a közönséges tinta foltot ejt. Evvel kezdett Laurentius egész képes ábrázolatokat nyomtatni a hozzájuk való szövegekkel. Így látta általa nyomott próbadarabokat az üzem kezdete idejéből, melyek nem a levelek mindkét oldalára, hanem csak az első oldalára voltak nyomtatva. Az illető könyvet a mi nyelvünkön, de ismeretlen szerző írta, s a címe volt: Speculum nostrae salutis [„Üdvösségünk tüköré”]- Az efféle könyveknél a mesterség első idejében az volt a szokás, hogy ,a lapok hátoldalát ösz- szeragasztották, miáltal az üres lapok nem tettek rossz hatást. Ezután a bükkfából faragott betűket ólombetűkkel helyettesítette, és később ónból készítette őket, hogy a matéria erősebb, kevésbé puha és tartós legyen. És a régi boroskan- csók, melyeket a megmaradt betűkből öntöttek, még most is láthatók a mondott

46