Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - Farkas Imre: Fű ízű tej (elbeszélés)

Parányi szél sem fúj, délibáb remeg az aszfalton. Fehérhúsú, kontyos nyárfák sora az út két oldalán. A felszálló pára a térdükig ér. Előredőlnek, kontyuk az útra bomlik, buggyan a mellük, talpuk melegétől fehéren elfolyik az út.

Sást csalta a felesége. Mindaddig, míg Sás meg nem elégelte a dolgot, s elváltak. Sás ekkor átköltözött a kis szobába, de egyébként maradt minden a régiben. Hazaadja fizetését, az asszony meg változatlanul főz rá és mossa a ruháit. Annyi a változás mindössze, hogy válás óta az asszony vele csalja meg szeretőit.

Indulnánk, de Táncos hiányzik. Sás tanácstalan, Legény mintha látta volna bemenni a fák közé. Kürtölök, ütögetem a gombot, végre feltűnik az erdő mögül előkanyarodó hajlatban. Int, lustán, kényelmesen ballag. Valami gazzal ütemesen csapkodja a lábát. Arról jön, amerre a lányt elmenni láttuk. Vigyorog.

— Ez a lator meg ... — nyöszörög Sás.

Táncos szeme körül fonnyadt a bőr.

— Letéptem — mondja, és eldobja a gazt.

— Ment? — kérdezi hanyagul Legény.

Sás Táncos mellé somfordái.

— Aránylag. Előbb kicsit megnyomorgattam, de mit mondjak — ment. Hagyj! — kiált, és ellöki Sást az útból.

— Szemét! — morogja Sás.

— Hülye! Most mi fáj hirtelen?

Sás megáll, Táncos a zsebéhez nyúl.

— Kiengedheted a ketrecből, mielőtt leszúrod — vigyorgott Sás.

— Mit csinálok én? — kérdezi ütődötten Legény.

— A főnök azt mondta, öljük meg valahogy. Te vagy a vadász.

— Azt már nem! — mondja olyan határozottan Legény, hogy belevörö- södik.

— Azt gondolom, mégis meg kell csinálnod! — kérleli Táncos. — Tudod milyen a főnök.

— Hallottál te már kölyökmedvét sírni? Mint a kétéves gyerek. Ki volt az az állat, aki ezt tanácsolta a főnöknek?

— Táncos — mondja Sás.

— Ugyan . . . csak medvebőr — védekezik Táncos.

— Csodálom a szabályozható lelkiismereted!

— Mért csodálod?

— Mert csak a bőrt látod. A vért meg a húst nem.

— A főnöknek tetszett az ötlet.

— Mért nem csacsit ajánlottál csengővel? — dühöng Legény.

— A főnök szereti a romantikát — vihog Táncos.

— Tőled jó lesz félni! — mondja megborzongva Legény. — Legközelebb az én bőrömet ajánlod.

— Rá se ránts, fiú! Dőlj előre bokából! Nóta! Három-négy!

Nem jut eszébe dal, szavakat torlaszol egymásra, úgy hangzik, mintha kövek zörögnének a fejében.

Zöld járvasilózó néz ki a lóheréből.

— Ősgyík — figyelmeztetem Legényt a látványra, mert nem szeretem, ha lelkizik. A végén úgyis megteszi.

23