Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - Farkas Imre: Fű ízű tej (elbeszélés)

a,nő. Amíg mi kávénkat isszuk, ő sétál a presszó előtt és hét-nyolc tölcsért is elnyalogat. Ötvenfilléres adagokat vásárol, hogy sok tölcsért is ehessen.

Katonai teherkocsik jennek szembe, fegyveres, sisakos katonák ülnek merev derékkal a padokon. Táncos felüvölt:

— Fő a harci szellem fiúk! — Mesébe kezd:

— Főiskolás katona voltam, utaztunk valahova. Ült a kocsiban egy tüzérszázados. Olyan jó, atyai gondolkozású katonapedagógus, aki társadalmi munkában is harcra oktatná a legénységet. Hegyek közt ment a daráló, a hegytetőn várféle állt, körülötte bokrok. Nézi a jó öreg, nézi, odafordul Pigmeushoz: „Mire lehetne felhasználni azokat a bokrokat, fiam?” — Tüzérségi megfigyelő állásra gondolt. — „Százados elvtárs, jelentem, egy jót subázni alatta!”

Táncos az önfenntartó kémiai reakciók mintájára nevet. Kezdetben csak nevet. Utána, könnyezve, már azon is nevet, hogy olyan lehetetlen síró hangot ad, majd teljesen elfeledkezve nevetése indítékáról már csak azon nevet visítva, hogy ő olyan visítva nevet.

— Majd elsírta magát a jó öreg — törülgeti a szemét. — A kalauznak panaszkodott. — Látja, ilyenek ezek . . . Ilyenek . . .

Városon hajtunk keresztül. Iskola, bank. patika, templom, szépen gondozott tér. A tér közepén a víziorgona Bach-fúga fegyelmével szökteti a vizet. Egy félreeső pádon kisfiút látok ülni egy férfival.

Vállbasüppedt fejjel ülnek, nézik mint eteti egy szakállas öreg a galambokat. Egyforma ruhában, egyazon tartással, azonos révülettel az arcukon bámulnak. A kisfiú Zizit szorongat, láthatóan félti a galamboktól.

Persze butaság. Miért gondolom én, hogy a kisgyerek a galamboktól félti a csemegéjét? Azért, mert a férfi Táncosra hasonlított, s a fiú az apjára, még egyáltalán nem kellene ilyeneket gondolnom. Váratlan rosszkedv fog el, és jobban szeretném, ha Táncos helyett más ember ülne a kocsiban.

— Mi az igazság ezzel a medvehistóriával? — kérdezi Legény.

— Igaz — válaszolom.

— De minek?

— Dísznek akarja a Főnök az új székházba. Tudod milyen extra. Kitűnni mindenben. Lepipálni mindenkit. Emlékezz a szarvasgombára. Este kitelefonált Árpásnak, hogy reggelre bent legyen a gomba, mert vendégeket vár. Az öreg 30 napszámost fogadott, lámpával bújták az erdőt egész éjszaka.

— És hogy képzeli? Ketrecben?

•— Dehogy. Kitömve.

— Ilyet csak nem tesz?

.— Ö? „Tájékoztatom a vállalat dolgozóit, hogy élüzem-jelvényünk megrozsdásodott. Nyolc millió forint nyereségért adnak újat. Kinek van ellenvetése?”

— Fiam, akinek jók az eszközei. . .

— Minden eszköz jó, ha célhoz vezet?

— Medve mint szobadísz. Drága mulatság.

— Ugyan . . . Szapora állat, és rengeteget zabái. Örül az állatkert, ha szabadulhat tőle.

■— Medveistenből szobadísz. Naftalinózzák a molyok ellen, és naponta porszívózzák.

— A főnök névnapjára tussal festik be a körmeit.

— Karban lesz tartva, az hétszentség.

21