Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - Csordás János: Talán örökre (vers) - Csordás János: Itt sírok (vers) - Csordás János: Együtt fontuk meg (vers)
kukoricával és disznóval, nem épít házat, nem vásárolt telket a Balaton partján. Vállát egy falu népművelésének a gondja nyomja, szavalok, énekesek, táncosok várják kezének intését. Ha jön a nyár, kitolja a fészerhői motorkerékpárját, hátizsákot csatol, s bejárja a szülőföld, Göcsej és Dél-Zala tájait. Megáll a régi parasztházak előtt, meghallgatja és följegyzi az emberek szavát, majd otthon, asztalán vers, útirajz vagy dráma lesz a friss élményből. Az élet épül költészetté munkájában, s költészete, munkája az életet szolgálja . . . TÜSKÉS TIBOR Talán örökre Szolgálsz, pedig elhagyhatnál nyugodtan, Spartacusom vagy, s én Crassusod vagyok, de gyötrődöm én is kínjaiddal, mint csóvájukkal zuhanó csillagok. Szolgálsz, pedig rég szabad lehetnél, de három gyermek, mint vaspánt, összeköt bennünket, s talán már örökre összefogódzunk, mint mezőn a rögök. Együtt fontuk meg Itt sírok Itt sírok, sírok sírodon te vérbe mártott liliom lekaszált rózsa, annyi csak, feldúlnám most már sírodat — Lennék halottat raboló egész hazáig vágtató vinnélek most már vállamon holtan is, drága asszonyom — Mi együtt fontuk meg hervadhatatlan koszorúnkat tövises rózsa beletűzve címerünk lett ez örökre — Sajdul a múlt idő, eleven marad bennünk a szerelem holt arcodon is viseled szerelmemet, szerelmedet — Én árvaságot örököltem fekete zászló leng fölöttem égboltomon sötét szivárvány nekem csak árvaságot hagytál — 15
