Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Szíj Rezső: Illés Árpád művészetéről
versenyre késztette a házat. Ma is e klubban gyűlnek össze egy másik friss, ám a városi együttműködés szép példájaként ismert kulturális kezdeményezés hívei, a művészetbarátok körének tagjai. Képzőművészeti ismeretterjesztés, közéleti érdeklődés, tudásszomj: ez jellemzi a kör gyarapodó tagságát, melyet a kulturális munka jövőbeli bázisának tekintenek máris a népművelés helybeli irányítói. Ősszel már találkoztak Bencze Gyula művészettörténésszel, kitűnő megemlékezést tartottak a NOSZF 50. évfordulója alkalmával, s most Czine Mihályt, Juhász Ferencet és Nagy Lászlót, Weöres Sándort és más kiválóságokat várnak. Néhány területi klub — DKG, Egyesült Izzó, helyőrség — jó indulása is jelzi, hogy ez az egészséges erjedés általánosnak látszik. Mindez talán magával ragadja majd a város patinás és idegenben egyelőre még jobban megbecsült és kedvelt „nagyegyütteseit” is — a városi szimfonikus zenekart, az olajosok és a vasutasok énekkarait —, melyek jelenleg még kívülrekedtek a változás hatókörén. Pedig a lehetőségek számukra is adottak. Sőt, sürgetőek! A város tervezett új kulturális központja, a régóta várt korszerű művelődési palota ugyanis egyre inkább megvalósíthatatlan lehetőséggé válik a jelenlegi gazdasági „átállás” körülményei között. Ezért is kellene továbblépniük a kanizsaiaknak a most megkezdett, értelmes célok és hasznos együttműködés jegyében fogant új úton, hiszen egy csalódás miatt kár lenne abbahagyni mindent, s a régi nótára térni ismét, amely — „majd egy korszerű épületben minden másként lesz” — annyi éven át csak állóvizet, stagnálást jelentett a város számára. Még akkor is, ha a lehetőségek olykor füstté omlanak szét, ismét csak a jövő reményévé válva. A jelen ereje éppen a realitások megragadásában rejlik. A kanizsaiak ped;g bizonyították, hogy képesek erre. S ezért hiszi a hétköznapjaikat olyannyira rokonszenvvel figyelő krónikás, hogy a kanizsai kulturális lehetőségek — ha küzdelmes hétköznapok árán is — mihamarabb még reménytkeltőbb tényékké válnak. {A 60. év alkalmából) Novalis-idézettel kezdem: „elbeszélések, összefüggés nélkül, de asszociációkkal, mint az álmok”. Azonban ezek az álmok nem „értelem” nélküli képek, színkompozíciók, hanem a színeken szólás olyan kinyilatkoztatásai, hogy láttukra a műértő minden különösebb nehézség nélkül .asszociál reális képzeteket. Illés képei nemcsak „jóhangzásúak”, nemcsak „szépszavúak”, hanem reális társadalmi tartalmat is hordoznak. Tudva azt, hogy mily gyakran írtak Illés Árpádról, azt hihetnők, hogy meg is kapta az őt megillető rangos értékelést. Művészete ürügyén valóban sok mindenről írtak, de magáról és művészetéről vajmi keveset mondtak. Ennek nemcsak, hogy nem látta kárát, hanem még javára is szolgált. Belső elmélyedésre késztette, a festői gondolatok tisztázására, a kifejező eszközök teljes birtokbavételére. Elérkezve a 60. életévéhez, a művész elmondhatja: minden, TÖRÖK ANDRÁS 140 Illés Árpád művészetéről
