Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
Szokása szerint néhány lépéssel a többiek mögött* ment. Nem látta őketr csak léptüket, olykor kiáltásaikat, fegyverük, sisakjuk zörgését, s ha valamelyikük megbotlott, szitkozódásukat hallotta. Ismét feltámadt benne mindaz, ami hónapokkal azelőtt az élete volt. Az éjjeli menetkészültség, a támadás hajnali szürkületben, a gránátok sűvítése, a roham, aztán az árokban vagy gránáttölcsérben végig nyomorgott napok. Elől, a fronton mi sem történik, de aztán valami nyugodt vidéken hirtelen belekerülnek a szórásba és jobbról, balról úgy feküsznek le az emberek, hogy soha többé ne keljenek fel. Ellenséges rohamcsapatok vonulnak el mellettük és nem támadnak, de váratlanul, valahonnan egy elrejtett gépfegyver kezdi köpködni rájuk a halált. Ülnek egy lyukban, sisakkal a fejükön és várják, hogy a tüzérség belője magát. Tíz méter helyesbítés jobbra, tíz méter balra, ha a következő sorozat bevág a középen, semmi sem marad belőlük. Faházak lángolnak a sötét éjszakában, templomtornyokért és utcasarkokért harcolnak, ellenséges tűz alatt levő kórházakban és kötözőhelyeken feküsznek. Tehetetlenül segítségért üvöltöznek az éjszakában. Mindez először iszapban és sárban, aztán jégben és hóban. Meglassította léptét, de nem azért, mert félt. Ahhoz, amit látni akart, nem kellett lehunynia a szemét, mert úgyis sötétség vette körül. Gondolatban otthon járt, mint mindig, amikor harcba indult. Otthon! Magas hegyek között csúcsos templomtorony nyúlik az égbe, sűrű fenyőerdő sötét törzsei közül fehér házak villannak elő, macskaköveken, harangok mély zengésében lányok nevetése és peckes lépte hallik. Keskeny, tarka földszalagok futnak fel lépcsőzetesen a hegyi parasztudvarokig. Városok, díszes kutak, az élet legyezőszerűen széttáruló szépsége. Az otthon, ahonnan az utóbbi időben érthetetlen levelek érkeznek, ahol az emberek először gondolkodnak, aztán cselekszenek. Az otthon, amely olyan nagyon messze van. Szántóföldek végtelensége és mérhetetlen idő választja el tőle. Ezek a szántóföldek rozzsal, kukoricával vagy árpával voltak bevetve, de a rozs, kukorica és árpa addig terjedt, amíg a szem ellátott. A természet nem ismert itt megalkuvást. Ha nyírt határozott, nem létezett más fa, csak a nyír. Ha szántót, akkor szántóvá olvadt össze minden a látóhatár széléig.. Ha életet, akkor minden azt szolgálta, még a szerelem sóhaja is. Ö ezt az életét választotta. Olyan csekély a valószínűsége annak, hogy valaha visszajusson oda, ahonnan elindult,. Túl hosszú az út és a földek végtelenek. A jövő olyan rideg, itt pedig olyan forró az élet. S ha vissza is jutna egyszer, akkor már nem lesz az, aki' elment. Egyre lassabban vitték léptei, a többiek már messze jártak, alig látta és hallotta őket. A hajnali szürkület elnyelte hangjukat és léptüket. Hirtelen világos folt villant meg mellette — a faluba vissza vivő mellékút. Ismerte, sokszor megjárta izgatottan, elkeseredetten, dobogó szívvel — mindig valami vagy valaki elől menekülve. Egy ideig bokrok között vezetett, aztán a sík mezőn át. És már hajnalodott. . . Sietett, hogy otthon legyen, mire megvirrad. Menet közben lekapcsolta derékszíjáról pisztolyát és zsebre tette. Egy mélyébb helyen beledobta sisakját a patakba és földet taposott reá. Utána a derékszíja merült el a víziben, majd kövekkel megrakott sapkája és csizmája. Most már mezítláb futott tovább. Nem szokta meg, fájt a lába. Amikor a hajnal fényében meglátta az elhagyott falu füstlobogóit, szívesen leült volna, hogy egy kis pihenéssel megünnepelje a látványt, de nem volt reá ideje. Hátulról osont házához, átmászott a kerítésen, keresztülvágott az udvaron és az istállón át nyitott a házba. Először a konyhába ment, de az üres volt. Szobája ajtajában ott találta az asszonyt ugyanúgy, mint ahogy két órával azelőtt elhagyta. Várta. Mintha megállt volna számára az idő. A férfi kivette zsebéből pisztolyát és az ágy melletti szekrény aljára dobta. Az asszony nézte a férfi meztelen lábát, fedetlen fejét, majd kiment. Kis, éles késsel tért vissza és nevető arccal a férfinek szegezte. Az észrevette szemében a 18
