Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Emlékezés Berda Józsefre
VÁRKONYI NÁNDOR EMLÉKEZÉS BERDA JÓZSEFRE „Deus sit propitius huic potatori” (Archipoeta, XII. sz.) A középkori vágáns költők egyenesági ivadéka Berda, ha lettek volna társai, bizonyára megteszik „püspöküknek”, mint elődei a legendás Goliast, annyira eleven megtestesítője a típusnak. Igaz, hogy ő nem kéregetésből tartotta fenn magát, de azt hiszem, barátai sem igen tudták, miből él. Annál inkább látható volt, hogy miért és hogyan. Semmiféle kötöttséget nem tűrt, kiszakította magát népes családjából is, holott gyengéden szerette szüleit, testvéreit; a nőket is szerette, ám egyet se vett feleségül, barátaihoz ragaszkodott, de megvolt nélkülük, a rend, a törvény korlátáit titkolatlan örömmel hágta át, ahol nem ártott vele senkinek, a közszokás és illem szabályait mélyen megvetette, s kultusz- szérűén vétett ellenük, minden kényszer felbőszítette, mint a jogtalan büntetés; született lázadó volt a maga enyhe módján, életeleme a szabadság, ez az „észveszejtőn szépséges, / jelzőkkel ki nem fejezhető érzés, / ki az Istennel azonos s tán / annál is több”. Foglalkozást nem vállalt, ipart nem űzött, pályának éppen elegendő volt a költészet, ennek belső törvényrendje viszont szent és sérthetetlen kőtáblaként állt szemei előtt, „mert egész embert kíván a Mű”, szigorú parancsainak (igazság, őszinteség, becsület, hűség) vallásos tisztelettel engedelmeskedett, s megszegőit kérlelhetetlen bíróként ítélte el. Szabadságának csupán fizikai tényezők vetettek határt: a földrajz, az időjárás, a test élvező képessége, mert lehetőleg csak azt művelte, ami élvezetet nyújtott neki, mégha nagy fáradságok árán is. Vagált tehát a hazában szerteszét „könnyű madárként repülő lélekkel”, hátán zsák, vaskos comjain rövid nadrág, lábán szöges bakancs, kezében bot, de „ménkű üres zsebei alatt sohasem fogyott el a szeretet”. Lakásnak kinevezett kopár szobája csak szükségszállás, igazi otthona a magas Ég, „a messziről tündöklő hegyek, rejtett völgyek” tágassága, ameddig lábai vinni bírják. „Millió üstökű erdőrengeteg, te vagy / az én igazi hajlékom csupán! Benned / bolyonganék-aludnék s ébrednék mindig, / télen és nyáron egyaránt, csak bírná / a test, a szegény, a változó időt.” Számtalan örömet nyújt a tágas világ, ám alig kevesebb gyönyörűséget a test is, és szegénysége csak abban áll, hogy nem bír mindent befogadni és elviselni, amit vágya megkívántat. Minden jó és szép dolognak, amit a földi lét az öt érzéknek kínál, gátlástalan élvezője és dicsőítője volt Berda, épp ezért keserűen panaszolta hiányukat, és felháborodva szidalmazta azokat, kiknek méltatlanul juttat e javakból a sors. Az egészséges test állatinak nevezett, ám természetes ösztönei, a dagadozó, rubensi idomok hivogatása, a fiatal izmok játéka, az ételek mennyei íze, gyümölcsök zamata, borok kedvgerjesztő szesze, az íny, a gyomor élvei, sőt az anyagcsere meg se nevezhető folyamatai a zsigerekben, •— csordultig töltötték örömmel. Ami az egészséges testet táplálja s amellett gyönyörűséggel szolgál, azaz egyszerre duzzasztja az életerőt és az életkedvet, a dolgok lelkének nevezte: „Abban van aztán a lélek! . . . Csak azért érdemes élni még, hidd el, / csak így tudsz nemesebb dolgokra figyelni.” De fordítva is, a lelket tápláló, elvontabb élvezetek szebbé, igazabbá teszik a testet: a szabad 82
