Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Simon István

remény: „A munka azért készül, / s ki tudja, ki nekilát, / hogy éppen általa szépül, / tisztább lesz a világ” (A munka azért készül).

Eszményeinek összefoglalása számvetéssel jár együtt: mérlegre kell állítania önmagát, művét, eredményeit; tisztáznia kell költői feladatait. Ezért sokasodnak meg azok a versek, nyilatkozatok, mik a költői hivatást értelmezik. A Levelek a költészet közösségi felelősségére figyelmeztet, a nép vágyainak és fájdalmainak lejegyzésében jelöli meg hivatását. A Száll a rosta az ítélkezés, a számvetés, a válaszadás parancsát írja elő: „megrostálom a világot”. Egyik vallomás-értékű nyilatkozata pedig ember és világ sajátos kapcsolatát ismeri fel a költészetben: „Ha nem vágyakozom arra, hogy a viszonyt köztem és a világ között egyre emberibbé és meghittebbé tegyem, nem veszek verset a kezembe. A vers a lelkemben támadt vagy régóta élő zavarokat oldja azzal, hogy az élet törvényszerű igazságait világossá teszi előttem, tehát megnyugtat vagy fölizgat aszerint, hogy az igazság hogyan érint engem.” (Hagyomány és magatartás). A hivatás értelmezése az önismeret szenvedélyét lobbantja fel. Simon új versei egyre gyakrabban vallanak a megtett útról, a vállalt sors és küldetés próbáiról, küzdelmeiről — és eredményeiről. A Mérlegen mindig, a Húsz éve, a Gesztenyefasor, a Harminc után, a Keresztúton, a Szőlőszem a múltat mérlegeli, önarcképet rajzol, terveket készít. Az Örök körben ismét a költői hagyományra hivatkozik, Simon itt keresi meg méltó helyét a magyar líra rendjében. A Gyönyörű terhem pedig a belső béke és az újra megtalált harmónia jegyében végez önvizsgálatot:

Gyönyörű terhem: sorsom, emlék és hitem — mintha földutak gödrein magánosán mennék — annyi nyomot csak fölmutat, mint a kihajló bokor ága a csüngő szénaszálakat, az örök gereblye fogába ami mindenhol fönnakad.

E számvetés, a férfikor mérlege újra felvirágoztatja Simon költészetét. Leküzdötte a válságos élményeket, újrafogalmazta az eszményeket, megalkotta az új és biztonságos harmóniát. E számvetés Simon költői jövőjének biztos záloga. Most már bátran továbbléphet azon az úton, minek irányát, célját nem is oly régen ekként jelölte meg A kés utolsó soraiban: „Összegzését keresem annak / mit úgy hívnak: mai világ”.

81