Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Simon István

tekintetét az emberiség igazságai felé; most az el vontabb igazságoknak az otthon tapasztalatai, kis világa adnak fedezetet. A jövő rendjét ilyennek látja a Himnuszban:

A megsejtett gyönyörű rend milyen lesz? — lehet még talány, de jön, — mint vonat-füttyöket kisváros pályaudvarán — hallom jelzéseit: közel, egyre közelebb zakatol.

S szívem feléje fényt lövell: szabad utat a szemafor.

A jövőt és a rendet nem elvont képletekben ismeri fel, hanem emberi dimenziók között, a hétköznapok melegében, s ezért, ha kifejező hasonlatot keres, az otthon meghitt képeit használja. B. Nagy László idézi Simonra Németh László szavait: „Megadatott neki, hogy . . . édenné szője a maga kisvilágát és a történelem nagy sugallatait”.

Megadatott neki, mert bár kilépett az otthon kapuján, nem érezte idegennek és elveszettnek magát. A faluról érkező költőknek gyakran gyötrelmesen kell megszenvedniök az életforma- és környezetváltást, az elszakadást, a beilleszkedést. Simon verseiből hiányzik ez a fájdalom. A növekedés természetességével lépett át az otthoni környezetből a városiba, a kisvilágból a nagyobb közösség ölelésébe. A Himnusz arról tanúskodik, hogy elkötelezettségét és bizalmát nemcsak az értelem, hanem a közösség iránti vonzalom is építgette: ,,Ö, milliók fényre éhes / lelke, emberség, tisztaság, / bennetek, tibennetek érez / fel igazán az új világ”. Amikor tehát eszményeit készül rendbe szedni, nemcsak a józanságra, a rendre, hanem a közösségre és az elkötelezettségre is hivatkozik:

Csupa arc, csupa szem, ezernyi, milliónyi éber fegyőr, fénykörükből nincs mód kimenni, kisiklani szívük elől.

Ügy kötnek már magukhoz, mint a bolygót a törvényes egek, mint a földhöz a kemény munka életen át a földművest.

(A kés)

Simon István költészete fejlődött: tágabb horizontok felé fordult, gondolatibbá vált. Ezt a változást fejezte ki formai eszközeinek fejlődése is. A népdal és Erdélyi iskoláját Illyésére, József Attiláéra cserélte. Verseinek eddigi lineáris (epikus kép — lírai csattanó) szerkezetét bonyolultabb, dialektikusabb képletekre váltotta: a Himnusz az értelemhez gondolati koncepciójára, a kisebb versek ellentétekben szerkesztő menetére (pl. Kánikula). Képei, metaforái között megjelenik a modernebb látomás és a kulturális élmény: „Foszforos csontjaik világnyi koszorúja, / mint Tejút az éjszakában, úgy ragyogna” — ködlik fel előtte a földben rejtező halottak serege (Kettős ecetfa); ,,S mint rég Sebestyén a pogány / kezektől kilőtt nyilakat, / kaszájához kötve apám / állja a napot, míg arat” — rajzolja meg újra azt a nyári képet, mit már annyiszor megénekelt (Kánikula). Eszközei bonyolultabbak és korszerűbbek lettek, a hagyomá77