Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Szabó Lőrinc gyermekversei
Szabó Lőrinc gyermekversei Szabó Lőrinc költői pályáján sajátos funkciója van a gyermekverseknek. Különböző korszakaiból válogathatunk a gyermek számára is érthető darabokat, ezeket felnőtt-versei közt is nyilvántartja (Országos eső, Nyitnikék vagy a korai Csigabiga). Leginkább mégis középső korszakában, a 30-as években sűrűsödnek ezek a versek. A kalibáni anarchistaantikapitalista lázadás után Szabó Lőrinc, ez az osztályok politikai törekvéseihez, irodalmi csoportokhoz nem csatlakozó, sajátos „lebegő” helyzetű „értelmiségi proletár” (Sőtér) föladja a harc addig vállalt formáit, „különbékét” köt a világgal, amelyet gyógyíthatatlan „reménytelen lepra tábori-nak tart. Befelé forduló, kontemplativ korszaka következik. Az apa fogja a költő kezét, valami új útra, emberi tisztásra vezeti. „A különbéke a gyermekek világában háborítatlan csupán” — ahogy Sőtér megállapítja. A Lóci- és Kis Klára-versek kora ez. Maga így fogalmazza meg a gyermekfelfedezést : S a leprások közt fütyörészek és nevetek s egyre jobban kezdem szeretni a gyerekeket. (Különbéke, 1933) A Tücsökzenében, ebben a nagy szemlélődő összegezésben húsz év távlatából megerősíti az egykori élményt, újraéli a gyermekhez vezető utat a különbéke-kor- szak tömör idézésében. Idekívánkozik a Tücsökzene 278. darabja teljes szövegében: Ördögöt angyal, a gonoszokat gyűlöltem előbb, a gazdagokat; aztán mindenkit. Megutáltam és megvetettem az embert, az egész földi fortéimét, s álmot, hiteket, igazságot, a hiú képzelet szépelgéseit, a bérenc agyat, ' a bölcs s buta magyarázatokat, tömeget, egyént. Aztán az idő és a közöny, a fertőtlenítő, lefojtotta öngyilkos lázamat: harminchárom évnyi tapasztalat után mint vigasztalan harcteret jártam a mocskos, leprás életet: Különbékém, keserű remete, vállat vont és dolgozott: semmi se vonzotta már, csak a kivételek és — mint végső remény — a gyermekek. „A rigófüttyös hajnal korábban megénekelt mámorát másféle, tisztult változatban hozzák vissza ezek a gyermekversek. Szabó Lőrinc világának új tartománya: a gyengéd bensőség vidékeit öleli át” — állapítja meg Sőtér. A különbéke^kötet gyermekekről szóló verseinek két csoportja határolható el, néha nem élesen. A tulajdonképpeni Lóci- és Klára-versek nem tűrik a gyermekolvasó értelmi-életkori korlátáit, felnőtt-látás jellemzi őket, Lóci és Klára meg nem érthetik apuka furcsa gyermeklélektani kísérleteit, hiába szólnak azok versből, ezt a filozófiát és ezt a versmondattant ők nem követhetik, csak témának voltak jók, a magas költészet számára meghódított témának. A Móra- kiadó szerkesztője is érezte a nehézséget, hogy a Lóci-verseknek Prokrusztesz-ágy a gyermek-agy, talán ezért mert csak 'egyet kiválasztani Szabó Lőrinc gyermekversei közé (Kicsi vagyok én. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1961). Ez az egy is (A rádió) csak túlzással nevezhető gyermekversnek. A Lóci-versek hát nem a gyermekolvasó számára fontosak, hanem a Különbéke Szabó Lőrincének megértése szempontjából. A kalibáni lázadás új tartásáról, egy elvontabb humanizmus példázatairól van szó. Konkrétságban any- nyit nyer ez a különbékés harc, hogy hosszú távra rendezkedik be, mégis valami konkrét erőre épít: a gyermekekre, a végső reményre. Egyik legszebb, legmélyebb értelmű példázat a Lóci óriás lesz. A könyvespolcot létrának használó, ab- rosz-rángató, örök-csínvtevő Lócit az apa az ég magasába emelné „a szoba börtön- fenekéről”, „hogy nagy, hogy óriás legyen”. Béke-hitét is csak Lóci naivságába átmentve őrizheti, teljesnek érzi a véd- telenséget a háború ellen (Téli este). Az Ördögoromra liheg 1934 szomorú tavaszán, hogv örülni tanuljon gyermekeitől (A szomorú tavaszhoz). Kis Klára csodálkozik, hogy apunak nincs egy pengője 157
