Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csányi László: Naplójegyzetek
tisztább, a legnemesebb értelemben. Inkább arról kell beszélnünk, hogy épp a mi esetünkben a kívülálló nem érti meg ezt a belső, kínzó feladatot. Példával valamennyien bőven szolgálhatunk. Ha úgy tetszik, itt van mindjárt az imént idézett hamburgi úr. All a Halászbástyán, összecsapja a kezét és azt mondja: romantikus. Ami őt lelkesíti, annyira mellékes, hogy nekem például soha eszembe se jutott. — A látszat, a pillanatnyi hatás, aminek látható-dhető realitása az utazási iroda programjában szereplő birkapörkölt, mindig egy szót keres, mert úgy látszik, sdha nem tudunk szabadulni a címke-módszertől, ami, valljuk be, tulajdonképpen kényelmes is, s legtöbbször valami felszínes igazságot is rejt magában. De legyünk őszinték: mit kívánunk egy másfél mázsás hamburgi üzletembertől, akinek csak „kikapcsolódás”, ami nekünk történelem, sors, éltető közeg? — Inkább azt kellene kérdezned: mit kívánunk saját magunktól? Semmiképp se buta külsőséget, olcsó fogást. Minden népet csak önmagával lehet mérni, valóság és virtuális lehetőség hányadosával, nem pedig azzal, hogy mennyire hasonlítunk, vagy nem hasonlítunk. — Egy nép ethosza . .. — Ne gúnyolódj. Az ilyen frázisokat egyébként se szeretem. De van egy belső kötőanyag, egy ... — Tehát elrendelés, végzet? Mert akkor már benne vagyunk a múlt század romantikus terminológiájában. — Nem elrendelés, hanem lehetőség, Nem végzet, hanem a lélek mindig korszerű parancsa. — Tehát feladat. —• Feladat. De céltalan anakronizmus lenne a múlt század magyarjainak fejével gondolkozni. A történelmi példák is mindig sántítanak egy kicsit. — Hát akkor? — A technika fejlődése nemcsak kényelmet jelent, hanem a művelődés új lehetőségeit is. Könyvnyomtatás, rádió, televízió mennyiségi lehetőségek, amelyeket minőséggé kell átváltani. így mondom, kell, s például minden megerőltetés nélkül el tudom képzelni, hogy az elburjánzott könnyűzenét, ami a meggazdagodott Amerika leghitványabb mellékterméke, felváltsa a magasabb- rendű: a zenegépnek mindegy, hogy üvöltő dzsesszt vagy igazi zenét játszik. — Például Bartókot. Ha megszabadulunk az amerikanizmus kényszerképzetétől, ami — hozzáteszem — természetesen a nagyobb ellenállást jelenti, nem nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi, általában malacbandák színvonalán álló, kocsmai zenekarok megszólaltassák a Conoertót. — Óóó ... — Volt már a történelemben példa ilyenre is. Bach zenekari szvitjeit kocsmai zenészek játszották vasárnapi sörivóknak. — Öóó . .. * * * Csak a könnyebb ellenállás bűvöletétől kellene megszabadulni. A „könnyű” és a „nehéz” misztikum fogalommá változott: ami figyelmet, a szellem éberségét kívánja, egyértelműen „nehéz”, s nyomában kísért a „kikapcsolódás” kényszerképzete, ami immár jóvátehetetlenül összefonódott a jelentéktelennel, feleslegessel. „Mi dolgunk a világon?” Nem az eredmény, hanem a lehetőség szabja meg az ember útját. S épp századunk, hallatlan erőfeszítéseivel, már 125
