Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Losonczi Miklós: Egry József
százezer évek óta várt Egry képeire, mely a tó eddigi legtökéletesebb önkifejeződése, melynek folyamatát versben kezdte meg Csokonai Vitéz Mihály. Színek lándzsáival búcsúzik a fényglóriás nap (Naplemente). Balatoni párás fényei 1926-ban még eléggé súlyosak a felhődetonáció miatt. Érdekes, a nyugalmat a tehenekben mondja el, a feszültséget dombokban, felhőkben festi meg. Optikai úton közelíti meg a tó hangulatát. „Szivárvány”-ában az ősi látványt jeleníti Ady-formákkal (Ady: A szivárvány halála). Elkerüli Csók István vaskos szivárvány-látását. Sokoldalúan mutatja be a Balatont. Figyeli a vihart. Égbolt dől a vízre, s ember nézi a vonuló felhők ünnepét. Kicsit zavaró itt még a reális part és éteri víz-felhő nem eléggé artisztikus ellentéte. Ö egységet tud festeni — felhőkhöz igazított hegyeket. A színszóró nap tündöklő színeihez vonultatja színeket lehelő fáit. Egry minden képén igazít valamit valamihez, s mindig a fény a mű indító gyökere. Keresi a legszebb fényt. Egyre súlytalanabb a fény műveiben. Mutatja a víz partformáló erejét, s a siklós alakú formában a századokat lépő időt érzékeljük. Viharos tájai után egyre inkább a harmóniát keresi a természetben is. Harmóniát és a természethez csöndesedő embert. „Vi- torlaigazító”-jának üzemanyaga fény. A természetbe lépő ember nem uralkodik a tájban — a nagy víznek testvére. Ösemberi alázattal és erővel várnak halászai, vetik a halformájú vízbe szigonyukat. Egry csak annyit tud, amennyi szükséges, nem többet, mint Rubens, akit a fölényes tudás tönkretesz. Egry gyors és nagyvonalú, mint a fény, s nemcsak dombot, hanem belső tájat is fest — a víz előtt álló ember szinte térdepel a meghatódottságtól, mint Minne kagylót szorongató fiúja. Egry József nemcsak a Balaton — a föld festője is. Színekben tobzódó szőlőhegyet talál palettája, ahol kapás embere imaállásban pihen Millet Angelusánál természetesebben ugyanazzal az intenzitással. Olyan ez a dombon kapáló ember, mint vasárnapok között a húsvét. S mindezt a realizmus és absztrakció ötvözetével ábrázolja — a dombra kapaszkodó fáradt ember áhitatát. Mélyen tisztek az állatokat. „Hazatérő tehenei” nem igénylik az őrző ember társaságát — a kompozíciót is gyengíti a pásztor. 1932-ben festett képe után érezte is ezt a festő, s hindú odaadással az állatok csöndjéhez szelídítette a gulyást későbbi festményén — végleges kompozíciót érve el ezzel az eszmei tisztázással. „Virágzó mandulafái” más világból érkeztek. Imponáló Egry árnyaltsága — minden problémát máshogy közelít meg. Sárguló fái öltözködő menyasszonyok, a „Badacsonyi ház” előtt díszes színruhában testőrként sorakoznak. Enyhe kubizmussal festett sz;gligeti hegyeit oldja a fény, s az optikai realizmus partjára hozza vissza a képet az absztrakció tartományából, ahol a dombok között a sűrűsödő falu kedves fészeknek tűnik, melyet hallgatag hegyek óvnak. Házai is szinte a földből nőnek festményein, mint a fák. Ez művészetének nagyistváni pillanata (Major). A táj minden bonyolultságát hordozzák modelljei. Első önarcképén vadállati szelídség és erő táborozik. Halászai a fénytől dúsított víz és föld színruhájába öltözködnek. Az elégikus komponálási módot időnként drámai feszültség váltja fel, olyan izgalmas beállítással, melyet filmrendezőink is alkalmazhatnának (Tűz). „Balatoni pásztor”-ában az egymáshoz igazított formák kozmikus egységet eredményeznek. A kép őse Arany János „A vén gulyás”-a, utórezgése Borsos Miklós „Tihanyi pásztor”-a. összekapcsolja az ábrázolást a hangulatok érzékeltetésével. A mozdulat meghittségében a „Horgász” nemcsak a halat várja, hanem az élet értelmét kutatja. Ebből az alaphelyzetből szemléli a Mindensóget, számára itt az eszme fontosabb, mint a mű technikai szövete, akár Beethoven szimfóniáiban. Az ember harmóniája párhuzamos a természet nyugalmával Kozmikus halászat ez, ahol a horgász a 96
