Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - Sarkadi Sándor fordításai - Kadür Daján: Szeretlek

A divány dagadó tetején Leheversz törökös, puha pózban; Süssön a nap vagy fusson a fény — Csicseregsz gyerekes-kacagóan.

De a vígat, a gyöngykoszorú Szemeit szedegetve, ha mondod, Szirom-arcod olyan szomorú,

S nagyon is keresetlen a hangod.

Elavult ez a szó: „szerelem” — Tudom én, de majd jobbra találok; Újra írom neked egyszeriben,

Csak akard, gyönyörűm — a világot!

Hátha kibukkan a tűnt aranyér;

S elijesztve az éjszínű árnyat,

Átcsap a szív tárnáin a fény —

S szemeden se borongana bánat?!

Kadür Daján: SZERETLEK

Hajdanában hajnalcsillagomnak Hívtalak. De eltelt annyi év!

Távol vagy most tőlem, mint a csillag; Fogva tart a mély kék messziség.

Boldogságot most sem ismerek mást: Véled élni, kit szívem szeret — Lángra lobbant lelkem mindörökre,

S láthatatlan összeforrt veled.

Mint a távol földre eltalál a Csillagfény, mely surran, szállva száll Ügy szerelmed repeső sugára Meglehet, hogy egykor rám talál!