Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Szíj Rezső: Az én könyvtáram

talmú könyvet is meg kell szerezni, mert az illusztrációval mint műfajjal külön is foglalkozom. Alig valószínű ugyanis, hogy az illusztrációk külön megjelenjenek, amire pedig gyakran milyen nagy szükség volna.

Könyvmánia vagy bolondéria -— erről már volt szó — nem kerített hatalmába, bár sokszor kerültem el könyvesboltot, ha pénz volt nálam, sokkal ritkábban, ha üres pénztárcával vívtam az élettel való harcot, mert ilyenkor nem fenyegetett a vásárlás veszélye. Sajnos, hitelt mindig, mindenütt adtak, így a pénztelenség csak arra szolgált biztosítékul, hogyha pénzhez jutottam, abból semmi sem mehetett el haszontalanra (alkohol, szórakozás, Ínyencségek stb.), azaz olyasmire, ami után nem marad valami, mert a pénznek már eleve megvolt a helye. De azért le is tudtam mondani egy-egy könyvről, különösen amióta rájöttem, hogy majdnem minden könyvből bukkan föl példány később is a piacon.

Annyi bizonyos, hogy e könyvtár nélkül feleannyit sem produkálhattam volna (nem tudom, mennyiben haszon ez, majd elválik). A tervszerű gyűjtésnek köszönhettem számos munkám elkészültét. (Mikor e sorokat írom, javarésze még kiadásra vár.)

Nem is tudom megmagyarázni magamnak máig sem, hogyan lehetséges az, hogy ha elhagy az „ihlet”, tehát nem megy a munka és minden kilátástalannak látszik, miért képes felüdülést és újabb lendületet adni egy-egy új könyvszerzemény a kézben, már a hazafelé vivő úton elindítva az újjászülő energiákat. Gyakran próbálom elemezni ezt a lelki folyamatot, de nem sokra megyek vele. Valósággal újjáéledek, ha új könyvek foglalnak helyet asztalomon — ezeknek egy darabig az asztal a gyülekező helyük a feleség nem kis bosszúságára: „Ebben a nagy lakásban sehol egy használható asztal, ha valaki jön, itt folyton rakodni kell” — tudniillik le az asztalról, de hová? —, míg aztán az újabb szerzemények végül is a polcon préselődő többi közé nem soroltatják a korábbiakat. Üjabban már a parkettán is hont foglalva, ott terjeszkednek fegyelmezett rendben. Arra még nem volt példa, hogy könyv ne fért volna be, hisz a könyvtár is olyan, mint a szénásszekér. Ha holnap nyakamba zúdulna akár egy több ezer kötetes könyvtár, csak kitalálnék valamit. Ezt komolyan mondom s nem azért, mert ez a veszély úgy sem fenyeget.

Katalógus a könyveimről? — hallom a kérdést most is, mint már annyiszor. Ez még a jövő feladata és föltétlenül el kell készülnie. Éppen nem szívesen gondolok arra, hogy a könyvtáram, vagy akárcsak egyik-másik része is esetleg széthull. Ez ellen egyik védpajzs a katalógus lehet, amely megkönnyíti a döntést, bármilyen irányban szükséges is az. Azt nem kívánhatom, hogy könyvtáramat jelenlegi összetételében gyermekeim vigyék magukkal akárcsak megosztva is (noha kedvük és hozzáértésük adva volna), hisz a mai és a holnapi hazai lakások ennél kisebb könyvtárat sem tudnak befogadni, hacsak magát az embert (mindenekelőtt a születendő gyermekeit) ki nem rekesztik magukért. Az érdeklődési kör sem minden részletében azonos a könyvtár összetételével, ez sem utolsó szempont. Ha pedig valamely intézményre maradna, az is mit tud vele kezdeni, ha katalógus nem segíti elrendezését? A hibát akkor követtem el, amikor már néhány száznál nem kezdtem el a munkát. Könnyebb lett volna a beérkező könyveket apránként fölvenni, mint most utólag a több ezerét elkészíteni.

Vallomásom vége felé közeledve még egy nekem szögezett kérdés: mit köszönhetek a könyvtáramnak?

94