Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Szíj Rezső: Az én könyvtáram

Facsimile kiadások is találhatók könyvtáramban: tartalmi és szöveghűség szempontjából ez a fajta kiadás a legmegbízhatóbb. Tehát nem azért, mintha ezek a könyvművészeti tekintetben föltétlenül jelentőséggel bírnának. Amelyik műnek eredeti kiadása tipográfiailag fogyatékos, ezen nem segíthet a hasonmás kiadás. Ez vonatkozik legújabb facsimile kiadványainkra is. Ezeket tehát tisztán tudományos érdekekből gyűjtöm.

A Rózsavölgyi nem sajnálta a bőrt amatőrkiadványai kötésétől, annál kevesebb gondot fordított a belső tipográfiai követelményekre, amik nélkül pedig bibliofil szépségű könyv el sem képzelhető. Kiadványai közül a Pöstyéni förödés 111 példányban készült, facsimilében, névre szólóan, nekem a 17. sz. van meg, de nevemet már én írtam bele a kolofon üresen maradt részébe, a megjelenés után kb. 40 évre. A könyv a kiadó Magyar Helikon nevű sorozatában jelent meg, szép és időtálló merített japán papíron, félbőrkötésben. Ugyancsak e kiadó jelentette meg Puskin Sándor (sic!) Anyégin Eugén-jét 3055 példányban (ez sem tévedés!) és 55 példány külön merített papíron bordázott félbőrkötésben készült. Ebből a 48. sz. az enyém. Ebben az időszakban a bordázás a bőrkötéseknél szinte elengedhetetlen követelmény.

A szép kötésekért is tudtam rajongani, de ez a kérdés többnyire a reménytelen szerelem körébe tartozott. Könyveim soha nem panaszkodtak, miért nyúzom annyit, vagy hanyagolom el őket, sem hiúságból, hogy miért ilyen vagy olyan a kötésük, sem a polcokon kialakult társbérletre, sem a szomszédokra nem vádaskodtak. Kecskebőrbe kötött könyv éppoly jól megfért a fűzött vagy papírkötéssel, mint a ripszselyem a nyersvászonba kötöttel. Nem sok könyvet köttettem, ez is anyagiakon múlt, de mindig kvalitásérzékkel bíró könyvkötőt választottam, akinek elég volt megmondanom, miről szól a könyv, körülbelül milyen kötést gondolok hozzá anyagban, színben, a többit nyugodtan rábízhattam. Pápán Szily Jánosban, Budapesten Galambos Istvánban sohasem csalódtam.

Irodalom, történelem, néprajz, magyarságtudomány, politikai művek mellett nem hagyhatom említés nélkül a könyvművészeti, a zenetörténeti-esztétikai és a képzőművészeti munkákat sem. Ez utóbbiakból főleg a XX. századiakat gyűjtöttem, amit talán a mondottak után fölösleges is hangsúlyozni. A magyarság történetére és irodalmára vonatkozó művek mellett főleg zenei és képző- művészeti kérdések foglalkoztattak. A művészettörténet minden korszaka és stílusirányzata érdekelt, bár bizonyos okok miatt főleg itt is a XX. századi s ezen belül főleg — egyes részleteiben — az utolsó húsz év kérdései izgatnak. Munkám közben minden vonatkozásban éreztem a hiányzó könyveket, műveket. A csodálkozásra, hogy „mennyi könyv a szobákban” még kabinetekre is bontva, egymásnak háttal támaszkodó kiugró polcokkal — én mindig szomorúan jegyzem meg: igen, mennyi könyv hiányzik, amiről csak én tudok. Néha próbálom is nyugtatni magamat, főleg a művészettörténeti könyveket illetően: az egyszínű reprókkal készült könyv a színekről nem tudósít, a színes reprójú könyvekben meg a színek állnak oly távol az eredetitől — az esetek túlnyomó többségében —, hogy emiatt s a tapasztalat szerint alig-alig bízhatja rájuk magát az ember. De azért ez mindenképpen gyenge vigasz, én érzem legjobban.

Mindig fájdalmas a számomra, ha kitűnő munkát gyenge illusztrációkkal látok, de az ilyenről az ember könnyebben mondhat le színvonalasabban illusztrált kiadásra várva, mint a fordított esetben: amikor gyenge írást művészi értékű illusztrációkkal láttak el. A kitűnő grafikákkal ékesített gyengébb tar93