Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - Viktor Bezrugyko: Fenomén (elbeszélés: Ford. Csalló Jenő)
VIKTOR BEZRUGYKO FENOMÉN A vörösgatyás zsivány fölnyitotta az egyik szemét, majd rögtön a másikat is. Aztán belehallgatott az éjszaka sötétjébe, s úgy vélekedett: épp ideje, hogy a világot emlékeztesse tulajdon létezésére. Lágyan mutáló, a skála legmagasabb fokaira feláradó hangon elkukorékolta magát. Hallgatott egy percet a vörösgatyás, közben eszébe jutott a szomszéd udvarbéli, fehérrel pöttyözött, bóbitás, fekete kakas. Ennek az örökké hencegő duhajnak szólt a következő, most már fenyegető tónusú és basszusba hajló kukuriku. Harmadszorra a büszke elégedettséget kiáltotta világgá — lám, mégis csak ő kezdte ma a faluban elsőnek a hajnal előtti koncertet. Tyerentyij Pirog fölébredt, s a szívében frissen gerjedt haraggal átkozta el a házi csendháborítót: — Várj csak, sátánfajzat! Elvágom a torkodat! Immárom kerek két hónapja, hogy a kakasszó kiveri mindig Tyerentyij szeméből az álmot. Az első kukorékolásra fölriad, s napkeltéig csak fekszik, akár valami tuskó, a lelkén malomkő, a szívében jégdarab-hidegség. Ki tudja, hányadszor már, mindegyre ugyanazt a kérdést veti föl magának Tyerentyij: hogyan tovább? Hiszen hát kicsoda-micsoda ő tulajdonképpen? Henye naplopó, avagy mások bőrén élősködő spekuláns? Hitvány kapcabetyár, enyves kezű tolvaj, aki a közösből hazacipel mindent, ami elébeakad? Nem! Egyik sem! De akkor ugyan miért bánik ővele ilyen mostohán az új elnök? Meg a brigadéros Mitrofán Knis, aki, lám, képes lett volna beosztani őt akár az útépítő brigádba! Tyerentyij hanyatt feküdt, s szokott mozdulattal végigsimította dús sza- kállát, amelyet már jó két évtizede növesztget, ápolgat. Node, hogy milyen pompás szakálla van Tyerentyijnek! Ránézni is gyönyörűség! Bogárfeketén csillogó, óriás legyezőként betakarja most már az egész széles mellét, s ahogy Tyerentyij megy az utcán, szakállával játszadozik a szél, s mintha beszélgetne is vele. Nem szakáll ez már, hanem a letűnt századok admirálisainak és főszerpapjainak meseszép álma, óhajtása. Őszintén szólva Tyerentyij egyáltalán nem tartja e hatalmas szőrzeti képződményét valami extra ékességnek. Sőt, mi több, ez a szőrmókság bizonyos mértékben befolyást gyakorolt a családi életére is ■— Odárka, a felesége külön húzódott aludni a kemencére: csiklandik a szakálltól. Viszont az is igaz: a szakálla révén nyugton, békességben éldegél már jó húsz esztendeje. A szakállát átmarkolva, nehéz, mély lélegzéssel fekszik Tyerentyij, s a szeme lassan lecsukódik — súlyos gondolatait az álom észrevétlen összekuszálja, s kezdi hatalmába keríteni a szendergőt, ám ebben a pillanatban a harsány torkú zsivány, ott kint az ólban, elhatározta: az egész falu házi szárnyasainak tudomására hozza, hogy jó egészségnek örvend, s a hangulata kitűnő. — Még ma kipusztítom a világbul! — mondja ki a szentenciát hangosan Tyerentyij, súlyos nagyokat pillogva. Hasonló ítélet hangzik el minden istenáldott reggelen, de mivel a kakas 33
