Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - Viktor Bezrugyko: Fenomén (elbeszélés: Ford. Csalló Jenő)
minderről semmit nem tud, eleget akarván tenni a kakasi etikett szabályainak, csak kukorékolgat a legjobb tehetsége szerint. Tyerentyij hallgatja a felesége egyenletes szuszogását. „Alszik — állapítja meg magában. — Egy már bizonyos r Odárka mostanában valahogy elidegenedett tőlem. Hiába na, akinek hátat fordít az isten, annak rögvest odaszegődik sarkába az ördög!” A komor gondolatok csakhamar megint elborították Tyerentyijt, mint őszi eget a fellegek. Az állandó jellegű, jó, nyugalmas beosztásokat kedveli őkelme a kolhozban. Leginkább ínyére volt például, amikor parádés kocsisként az elnökkel furikázott. Be-befogta a bricskába a fekete dubrovszki csikókat, s haj! —• nem is futottak azok, hanem mint a szélvész, repültek valósággal. Befogja a feketéket, s viszi az elnököt be a kerülethez értekezni. Akkoriban épp a tekintély végett növesztette meg a szakállát. Mert úgy van az: fölkocsiznak a kerületi székhelyre, ott a fejesek a nagy teremben üléseznek, a kocsisok pediglen a falatozóban. Hűű, az volt ám csak a vidám élet! A munkaegység meg csak magamagától, szép csöndeskén belesorjázik a kiskönyvbe. Meg akárhogy is nézzük, a parádés kocsis mindenképpen közelebb van a tűzhöz, mint más, hát jobban melegszik. A háztáji veteményföldet például kinek szántják föl először? Persze hogy Tyerentyijnek. A szénát vagy a pelyvát, almot kinek viszik először? Megint csak a Tyerentyij van soron. Hanem ilyenféle beosztás ma már nincsen. Likvidálták teljességgel. A kerületi központba Pobjedán járnak be ülésezni. De lámcsak, a szakálla megint átsegítette Tyerentyijt a változások nehezén: őt tették meg a borjúistálló állandó őrizőjének. Az ügyeleti idő telieget, közben az ember kialussza magát, aztán gyerünk haza. Annyira megszokta Tyerentyij az ülve alvást, hogy később már nem is kívánkozott az ágyba. Megesett, azt mondja neki Odárka: — Eridj már, Tyereskó, feküdj az ágyba! Ö erre se megy. — Jó ez nekem így is — felel vissza az asszonynak. S azonmód együltében alussza át az éjszakát. Még érdekes álmai is vannak. Később a vezetőség megszüntette a borjúőrséget is: állítólag jobban érzik magukat a borjak, ha senki nem horkol mellettük. Akkor — megint csak a szakálla révén — egy másik kiváló helyre jutott be Tyerentyij: ő lett az ökrök pásztora. A mennyek országában nincs pompá- sabb foglalkozás. Kitereli a villás szarvú társaságot a rétre, ő meg elheverészget a szomorúfüzek árnyékában. Mennyi mindenféle gondolaton végigábrándozott ottan, mennyi szép álomkép meg-megkörnyékezte! A munkaegységek meg csak úgy szaladoztak be a könyvbe. Ennek is végeszakadt egyszer. A csordajárást meg a legelőnek hagyott rétet bekerítették áramos dróttal, azóta aztán a „villanypászor” ügyel az ökörcsordára. „Most aztán merre, hova?” — böffentette föl a nagy gondot újból Tyerentyij és bosszúsan hasmánt fordult. A napokban rászánta magát, bement az elnökhöz, és elvi síkon előtárja neki a kívánságát: — Állítson engem raktárőrnek! Űgyis régi speciális mesterségem ez. Az elnök viszont azt mondja erre: — A cséplőgéphöz mégy. A szakálladat azonban jó lesz előbb lenyírnod, mert teleszóródik pelyvával. ■— Ezenközben elmosolyintja magát az elnök, s megtoldja még az előbbieket: — Java erődben vagy te még, Tyerentyij, bővérű férfiember. Eleget hevertél a hűsön. 34
