Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Vass Elemér festészete
egyszer jó helyen jársz. Nem mondom, hogy én voltam itt az „Utcaseprő”, de sepergettem, sepergettem. Elegendőképpen ismerhettem itt minden szemét- gyűjtő sarkot, zugot. Soha innét hosszabbát ki nem mozdultam. Olvashattad, hogy ez akkor volt, „mikor 1917-ben csatlakoztam a hadrakelt központi hatalmakhoz és velük együtt össze is omlottam. Akkor megütöttem a szívemet, s mikor fájdalmamnak hangot adtam, egy szerkesztő felfedezte bennem a humoristát. Azóta nem merek nyilvánosan sírni.” No látod, így kezdtem aztán, mellembe szorult sírással, vidáman sepergetni. Hogy mit sepergettem: olvashattad. Bárcsak epedező képzelgéssel kalandoztam a Riviérán, a Niagaránál, a Louvre-ban, meg az Ufficiben, Genfben is . . . No, itt álljunk meg egy szóra: ott, a Népszövetség lépcsőjén lendült volna csak igazán szép karéjban a seprőm . . . De aztán rájöttem: a sepernivaló minőségi állaga körülbelül mindenhol egyforma. Maradtam a Küköllő-parton. S lásd, az. én itteni kicsi „söpretemben” ott találhatod a gőg és hunyászkodás, a nagyzolás és kicsinyesség, a hiúság és glamposság, a türelmetlenség és a fenebánja nemtörődömség, a pimasz hősködés és oktalan rettegés, a sanda irigység és a bárgyú lemondás minden nevetni és sírnivaló emberi ficamát. De nem folytatom. Látom, toll is van kezedben. Ha akarod, folytasd . . . Ha akarnám, sem tudnám. Sem amit Áron, sem amit Laci bácsi, sem amit Sándor. Csak egyet tehetek. Gyarló szóval ímé elmondom: tudom már, mi az udvarhelyi tisztaság „titka”. Ahonnét a tiszta emberség hitének ilyen Triásza nőtt fel, ott nem kell titkot kutatni. S élő, meg jövendő nemzedék csak az ő tiszta emberségükre ügyeljen, akkor mindenkoron marad, sőt e „világvégről” tágabbra is terjenghet — az udvarhelyi Tisztaság. Udvarhely, 1966. augusztusán. HEITLER LÁSZLÓ YASS ELEMÉR FESTÉSZETE Egry József műveinek tihanyi kiállításával egyidőben az 1957-ben elhunyt Vass Elemér festőművészre emlékezett egy hasonlóan igényes válogatású tárlattal a Bakonyi Múzeum. A festő 1945-től Tihanyban élt, így joggal tekinthetik saját művészüknek a Veszprém megyeiek. Részben ettől indíttatva gyűjtötték össze és mutatták be a rendezők Vass Elemér félszáznál több képét, elsősorban a Tihanyban keletkezetteknek adva helyet. A teljességre nem törekvő, de a korábbi évtizedek terméséből is néhány művet felsorakoztató válogatás azt mutatja, hogy Vass Elemér azok közé a ritka művészek közé tartozott, kiknek életműve az utolsó — hatodik, hetedik vagy nyolcadik — évtizedükben teljesedett ki. Mesterünk esetében egyenesen azt mondhatjuk, hogy az 1950—57 között alkotott képek nélkül sokkal szegényebb lenne az oeuvre, szerényebb rang illetné meg pikturáját. Kanyargós és könnyűnek nem nevezhető életút vezetett az utolsó évek ki- teljesedéséig. A Budán nevelkedő fiatalember tehetsége korán jelentkezett, amiről az 1905-ből való A nagymama arcképe című kis akvarellje tanúskodik. 103
