Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Joze Filo: Pável műfordításai a szlovén irodalomból
dig a legközismertebb korszerű pánszláv költőnek nevezi ki. Ugyancsak tarthatatlan az az állítása is, hogy a prekmurjei szlovének értelmisége teljes egészében, a lelkészekkel egyetemben, teljesen magyar, és hogy nincsen önálló irodalmuk (egyházi irodalmuk nincs). A Huszadik Század c. folyóirat 1917-ben két részletesebb írást közöl Braun tollából: A délszlávok és a szlovén kérdés kezdetei és A szlovén nemzeti eszme fejlődése 1848-tól Blei weis haláláig. Braun az első világháború alatt a mi vidékünkön élt, írásaiban Prijatelj: Kersnik és kora c. (Kersnik in njegova dóba) tanulmányára, valamint más írók (Apih, Grafenauer) egyik-másik írására támaszkodik. Bővebb tájékoztatást várhatnánk a szlovénekről a Jugoszlávia című könyvecskében (1929), amelyben Bajza József a jugoszláv történelem jelentősebb fejezeteit teszi közzé. De a szlovénekről itt is csak féloldalnyi szöveget találhatunk. Hasonlóképpen kevés szó esik a szlovénekről Kniezsa István A szlávok című könyvében is (1932). A szlovénekről, történelmükről és kultúrájukról futólagos információkat egyik-másik lexikonban is lelhetünk, de ezek is sajnos többnyire tévesek,, vagy igen-igen hiányosak. Az Irodalmi Lexikon (1927) például közli, hogy más országokon kívül Magyarországon is élnek szlovének Vas és Somogy megyékben (vendek). Irodalmi lexikonról lévén szó, állításai rendkívül szűkösek és pontatlanok. Az első írásbeli emlékekről a X. századból, az irodalom kezdetéről a XVI. század végéről tesz említést; ez lenne állítólag az első szlovén bibiafordítás. Présemről is szó van benne, ugyancsak hiányos adatokkal, a XIX. század második feléről pedig azt állítja, hogy ebben az időben jelentősen fellendült az iro'dalmi élet, amely a nyugati irodalmak értékeit a népies lelkület- tel igyekszik párosítani. E korszak írói közül Trdinát és Detelát mint sikeres történelmi regények szerzőit említi, a költők közül pedig mint legkiválóbbakat: Stritar, Jenk», Kersnik és Tavcar nevét említi. Govekar, Cankar és Zupancic mint az újabb költői irányzatok képviselői szerepelnek. Hasonló téves adatokkal telt információkat találhatunk más lexikonokban is, a régi és tekintélyes Pallas nagy lexikonétól (1893) kezdve az Üj Idők lexikonáig (1936). A felsoroltakból arra következtethetünk, hogy a magyarok a harmincas évekig csak futólagosán és pontatlanul értesültek a szlovénok kulturális-politikai és irodalmi életéről. Semmivel sem volt jobb viszont előttünk a szomszédos magyarok kultúréletének ismerete. Az biztos, hogy az ilyen helyzetre számtalan magyarázatot találhatnánk — történelmi, szociális-politikai, vagy akár más természetűeket. De jelenleg nem ennek kutatása a célunk. A harmincas évek kezdete körül a magyar—szlovén irodalmi viszonyokban új korszak kezdődik, amelynek legkiemelkedőbb szereplője a cankovai származású Pável Ágoston (1886—1946). A szombathelyi gimnázium befejezése után az 1905—1909-es években Budapesten volt egyetemi hallgató latin— magyar szakon, Asbóthnál pedig szlavisztikát hallgatott. Ismeretes, hogy ő már egyetemi évei során fordításokat tett közzé a jugoszláv népi irodalomból. A Kraljevic Markóról és Mátyás királyról szóló népdalciklus fordításai,, amelyek szemináriumi gyakorlatai során, Asbóth keze alatt jöttek létre, sajnos mindeddig közületiének maradtak; valószínű azonban, hogy a pesti egyeltem szlavisztikai szemináriumának irattárában megvannak. Az a tény, hogy 78
