Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pór Péter: Fodor András költészete

emelt ijjába fogva / egij percre megfeszült az ég. / Szép volt. Elronthatatlan, / örökké tartó semmiség.”, másodjára pedig a Búcsú, vigasszal élethez kötöttség és szomorúság kettős élményét különös tisztasággal megfogalmazó zárószakaszát:

,,Már indulok, már meglódul a bánat de ablakomon át, forgatja, bízón teregeti lapját a százlevelű ég.”

S mégis, e figyelmes olvasásra annyi szépséget feltáró verseknek képei a legkevésbé egyenletesek. Nem egy közülük — Fodor András alkotómódszeréből könnyen magyarázható módon — túlszerkesztettnek tetszik, túlintellektualizált- nak, s kivált, ha egyazon versben egymásrahalmozódnak. .. beléveszek a tücskök / füvek szitáin lüktető / ciráda szőnyegébe” olvassuk a Szégyenben: „. .. mit tud a büszke szerkezet tökélye j a barátság kozmikus viharában / sírni ó szörnyeinkről” így a Láthatatlan írás második darabjában, és sorolhatnánk még, s nem is keveset. Hiszen, végső soron, ezek a képek is hatásosak —- de csak ha utánagondolunk: mindennemű lírai szépség valamelyes impresszionizmusa párlódott el bonyolult építésükben.

Máskor meg, mintha a költő attól tartott volna — ami, dicséretére legyen mondva, csak az Utólagos észrevétel kapcsán róható fel neki —, hogy költeménye valamiféle „fentebb stílű” parlandóvá fásul, hogy póztalan meditációjával nem tudja olvasóját érzelmeinek magasába emelni, s talán ezért, hogy kitűnő verseiben is, azoknak hangütését óhatatlanul megtörve, fellengzős-romantikus képek ötlenek szemünkbe. „Fájdalmad fekete rengetegében . . .” (Üzenet), „.. . két születő hit gejzír-mámora” (Üres város) „az eszmélet vak romjain / a téboly emésztő lángjai között” (Dicséret): ilyen, s ezekhez hasonló sorokat nem nehéz találnunk a Fordul az égben s aránylag ezeknek száma sem kevés; igaz, disszonanciájuk alighanem könnyebben leküzdhető, mint a képek a költő alkotásmódjának nehézségeire és veszélyeire figyelmeztető túlbonyolódása.

Van azonban a Fordul az ég költeményeinek egy másik, eleddig említetten rétege is, melynek élménye és hangütése némileg eltér az eddig taglaltakétól:

„Velük rohanni, ■— mindig ezt akartad:

Makacsan, izzón visszasütni rájuk,

Mint messziről a lángudvarú nap.”

fogalmazza meg a Szelek tornyában ezeknek a jórészt a kötet második feléből való, többnyire terjedelmesebb alkotásoknak attitűdjét.

Fodor András -— az életörömnek, a boldogságnak költője. E második réteg verseiben egy új közösségnek már nem csak vágya, de hite és valósága szólal meg, már nem csupán művészi harmóniába emelve a korábbi kettősvetületű alapélményt.

Harmonikusak ezek az alkotások, ihletőjük valaminő közösség-élmény, de a hajdani lendület megfáradt már, az eget már nem ostromolják, a közelmúlt fájdalma beléjük vetül, a nagy ábrándok letűnte finoman rezignálttá színezi még néhol ódái emelkedettségű, nagyívű fohászait is. Egyszerre szárnyalóak és visszafogottak; összetett életérzés ihleti őket. Harmóniát szólaltatnak meg

78